Tiltakozik Szabadtéri Színházak Szövetsége a fővárosi önkormányzat döntése miatt

A Szabadtéri Színházak Szövetsége tiltakozik a fővárosi önkormányzatnak a Szabad Tér Színház Kft. vezetői pályázata kapcsán hozott döntése ellen - közölte az MTI-vel a szövetség elnöke kedden.Pócza Zoltán közleményében felidézte, hogy még az ősszel döntés nélkül új pályázatot írt ki a közgyűlés, miközben a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft-t 16 éve vezető Bán Teodóra érvényes és a szakmai kuratórium által támogatott pályázatot adott be, amelyet a szakmai bizottság minden tagja, pártállástól függetlenül támogatott.

    
A fővárosi közgyűlés ennek ellenére - a pályázatban meg nem hirdetett módon - kettős vezetést fogadott el - kifogásolta Pócza Zoltán. A szövetség arra kéri a Fővárosi Közgyűlést, hogy a szakmai javaslatokat figyelmen kívül hagyó, - álláspontjuk szerint - jogszerűtlen döntését vonja vissza, és a szakmai kuratórium döntését elfogadó határozatot hozzon - fűzte hozzá.
    

Jelezte: a szövetség tagszínházai örömmel fogadták már a tavalyi évben is azt a helyzetet, hogy a kulturális TAO kivezetése után tisztább, átláthatóbb és tervezhetőbb módon juthattak pénzügyi forrásokhoz. Hozzátette: nagyra értékelik a Lázár Ervin Programot, az annak révén megvalósítható gyermekszínházi program-lehetőségeket.
   

Köszönetüket fejezik ki a kulturális államtitkárságnak azért, hogy az idei évre az előadó-művészeti többlettámogatási rendszer 31 témája között a szabadtéri színházak számára létrehozott kiegészítő működési támogatási és a szabadtéri játszóhelyek felújítását célzó pályázatok is szerepelnek - áll a Szabadtéri Színházak Szövetsége által az MTI-hez eljuttatott közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com