Tiszavirág - kulturális fesztivál öt napon át Szolnokon

Négy színpadon zenés programokat, színházi produkciókat, gasztronómiai különlegességeket, valamint tiszai sétahajózást kínál a Tiszavirág fesztivál kedden kezdődő és szombatig tartó rendezvénysorozata Szolnokon.

tiszavirág1

A fesztivál egyik kiemelt fellépője a kortárs francia sanzon reprezentánsa, Yves Jamait lesz, aki első alkalommal vendégszerepel Magyarországon. Szintén először hallható és látható az olasz Gattamolesta zenekar, amely zeneiségét a balkáni nép- és cigányzene dallamvilágára alapozza. A visszatérő külföldi művészek sorában a dán Tim Lothar Petersen blueszenész énekel Szolnokon - mondta Kovács Ákos főrendező az MTI-nek.

A hazai könnyűzenei életet képviseletében többek között a Kiscsillag, a Budapest Bár, a Kowalsky meg a Vega és a Roy&Ádám Trió zenél, a cimbalomra építő Cimbaliband pedig Ferenczi György szájharmonikással közösen lép a közönség elé.
A Nyári Színház a város főterén lévő Damjanich múzeum belső udvarán négy előadással várja a nézőket, többek között Göttinger Pál és Fenyő Iván vendégszereplésével.

A szolnoki Tisza-partra települő fesztiválon a református templomtól a Tisza szállóig kiépítik a Borházak utcáját, ahol 35 pincészet és pálinkaház várja a vendégeket. A sörök imádói az öt napra Maláta térre átkeresztelt Tisza hajósok terén fogyaszthatnak cseh, angol vagy hazai kézműves söröket.

A hídi vásárt csütörtöktől kereshetik fel az emberek a Tiszavirág gyalogos és kerékpáros hídon, ahol zsűrizett iparművészeti termékeket kínálnak az árusok. Az egyórás Tiszavirág hajótúrát a fesztivál minden napján megtartják, az utazó szemtanúja lehet a Tiszavirág kérészfaj június közepi násztáncának a folyó felett.
A főrendező elmondta: az öt napig tartó eseménysorozat végig ingyenes, a fesztivált az árusoktól és támogatóktól kapott pénzekből finanszírozzák. A tavalyi programokon 25 ezren fordultak meg, a rendezők most szeretnék elérni a 30 ezres látogatói számot.
MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com