Tíz magyar képzőművész munkái az Egyesült Államokban

Tíz kortárs magyar képzőművész munkáit mutatja be az Egyesült Államok jelentős művészeti vásárain a Hungary Emerging című kiállítás; a program nyerteseit kedden hirdették ki.A Hungary Emerging pályázatra több mint 160 Magyarországon és külföldön élő magyar képzőművész jelentkezett, akik a képzőművészet szinte valamennyi ágát felölelik - idézte fel a szervezők által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény.

  
A Magyar Foundation of North America által az Art Market Budapest művészeti vásár közreműködésével megvalósuló kiállításra a neves amerikai és magyar szakemberekből álló zsűri Batykó Róbert, Biró Dávid, Fajgerné Dudás Andrea, Horváth Ágnes, Horváth Lóczi Judit, Pol Kurucz, Mezősi Ágnes, Regős Benedek, Saxon Szász János és Tóth Angelika munkáit választotta ki.
    

A nyertes művészek alkotásai többek között New York, Chicago és Miami jelentős művészeti vásárait is érintő kiállításon mutatkoznak be 2018-ban az amerikai közönségnek. "A Hungary Emerging program különlegessége és hatékonysága abban rejlik, hogy a zsűrizésben részt vevő, vezető amerikai szakemberek meghatározó szerepet játszottak a művészek kiválasztásában, így olyan kiállítás utazik a tengerentúlra, amely számíthat az ottani közönség érdeklődésére" - idézi a közlemény Ledényi Attilát, az Art Market Budapest alapító-igazgatóját.
    

A szervezők tájékoztatása szerint a Hungary Emerging folytatásának részleteit az Art Market Budapest keretében, 2018 októberében tervezik bejelenteni.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com