Tizenegy ország előadásai a színházi fesztiválon

Tizennyolc produkció érkezik tizenegy országból a 11. Madách Nemzetközi Színházi Találkozóra (MITEM), amelyet április 6. és 28.

között rendeznek meg a Nemzeti Színházban.A MITEM olyan nagyságrendű nemzetközi kulturális seregszemle, amely kulturális diplomáciánk egyik sarokköve - mondta Závogyán Magdolna, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kultúráért felelős államtitkára, kiemelve, hogy az idei találkozó különlegességét a magyar-török kulturális évad adja.
    

Hoppál Péter, a magyar-török kulturális évad előkészítéséért és lebonyolításáért felelős kormánybiztos elmondta: az évadhoz csatlakozva két török előadás - a Háború és béke színpadi adaptációja, valamint az Államanya című előadás - érkezik a MITEM-re, a Nemzeti Színház pedig a Körhinta című darabbal lép fel májusban az Antalya Nemzetközi Színházi Fesztiválon.
    

Vidnyánszky Attila vezérigazgató kiemelte: a tavalyi színházi olimpia sikere megerősítést adott számukra abban, hogy a kultúra az az eszköz, amely bármilyen konfliktus mellett, fölött hidakat tud építeni - fogalmazott. Az idén olasz világpremier, kortárs spanyol drámaíró, belga, bolgár, baskír, grúz, görög és izraeli társulat is érkezik a Nemzeti Színházba a török előadások mellett. A találkozót Diana Dobreva bolgár rendező Odüsszeusz című előadása nyitja - hangozott el a MITEM keddi budapesti sajtótájékoztatóján.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com