Tizenhat virágkocsi a karneváli menetben

Tizenhat virágkocsi, tizennégy magyar és nyolc külföldi művészeti csoport vonult végig szombaton Debrecenben, a 47. alkalommal megrendezett virágkarneváli menetben.debreceni_viragkarneval_10A debreceni virágkarnevál ötvenéves múltra tekint vissza: az első felvonulást 1966-ban tartották, és bár három alkalommal elmaradt a rendezvény, az elmúlt fél évszázadban a város egyik kulturális védjegye lett.

A karneváli menet szombat reggel a debreceniek kerékpáros felvonulásával kezdődött, a részvétel egyetlen feltétele az volt, hogy virággal kellett feldíszíteni a bicikliket.

A virágkocsik hagyományos felvonulását ezúttal is a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket, az országalmát és a jogart szimbolizáló kompozíció, majd a Debrecenbe kéne menni című, a város címerét is ábrázoló kocsi nyitotta meg.

A debreceni utcákat a Nagyállomástól a Nagytemplom mellett a Nagyerdőig megtöltő hatalmas tömeg tizenhat virágkocsit láthatott a menetben. Köztük volt a Debreceni Egyetemnek (DE) és a Testnevelési Egyetemnek A sport összeköt című közös virágkocsija, amely a DE egyik innovatív fejlesztésének eredményeként, a karneválok történetében először elektromos meghajtású talpon vonult fel.

Az innováció más kocsikban is tetten érhető volt: az NI Hungary kocsiján lévő NIgel, a sas című kompozíció segítségével a karnevál idején bárki "sasszeművé" válhatott, ugyanis egy QR-kód használatával a sas szemében elhelyezett robotkamerán keresztül követhette nyomon a karneváli eseményeket.

A virágkocsik között művészeti csoportok produkciói szórakoztatták a karneváli közönséget: a tizennégy hazai csoport mellett francia, izraeli, orosz, cseh, dél-koreai, olasz, szenegáli és német zenészek, táncosok, zászlóforgatók léptek fel Debrecenben.

A virágkocsikat szombaton a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén közelről is megtekinthetik az érdeklődők. Este hat óráig a szavazatukat is leadhatják a legjobban tetsző kompozícióra, a virágkocsik versenyében ugyanis a közönségszavazatok döntenek, míg a művészeti csoportok sorrendjéről a karnevál tizenöt jószolgálati nagykövete határoz.

A karneváli programsorozat este a Nagyerdei Stadionban a Karneváléj című nagyszabású, 1500 fellépős show-műsorral, majd az Egyetem téren tűzijátékkal fejeződik be. Vasárnap hét virágkocsi - köztük Nagyvárad és Debrecen közös, Nyitott ablak Európára című kocsija - átmegy Nagyváradra, és ott is bemutatkozik a közönségnek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com