Tizenhatodik egész estés produkcióját viszi színre az Experidance

Az Omega legnépszerűbb slágereinek segítségével egy szerelmi csalódáson átesett lány történetét meséli el az Experidance tizenhatodik egész estés produkciójában, a Gyöngyhajú lány balladájában.ExperidancePozsgai Zsolt, a darab írója és rendezője az M1 aktuális csatorna szombati műsorában elmondta, hogy a látványos produkció egy fiatal lány történetét meséli el, aki egy szerelmi csalódás után véget akar vetni az életének, azonban egy misztikus alak és annak segítői ebben megakadályozzák. "A történet kibontakozását többek közt olyan dalok segítik, mint a Tizenhat évesen, az Egy lány nem ment haza vagy Az éjszakai országúton című Omega-slágerek" - tette hozzá.

Vona Tibor, a társulat producere kifejtette, hogy a Gyöngyhajú lány balladája nem klasszikus musical, de nem is olyan táncszínházi előadás, amelyet a társulattól eddig láthattak a nézők. Mint mondta, ez egy egészen újszerű produkció lesz, amelyben a táncosok mellett Szomor György, Fésűs Nelly, Koós Réka, Gergely Róbert, Lux Ádám, R. Kárpáti Péter, Simon Panna Boglárka, Békefi Viktória musicalszínészek és egy négyfős zenekar is színpadra lép.
A darab premierjét március 12-én, a budapesti RaM Colosseumban tartják.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com