Tizenkét koncert várja a közönséget az Auer Lipót Nemzetközi Hegedűfesztiválon

Négy helyszínen tizenkét hangverseny várja a közönséget a hazai és a nemzetközi zenei élet kiemelkedő művészeinek előadásában a II. Auer Lipót Nemzetközi Hegedűfesztiválon augusztus 2. és 7. között Veszprémben - mondták el a szervezők szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.violinTitanicVeszprém olyan hagyományokat tudhat magáénak, amelyek egész Európát összekötik, beleértve a sokféle kultúrát és azt a nyitottságot, amellyel a város lakói megmutatják kincseiket a világnak - mondta Navracsics Tibor, az Európai Unió kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa a sajtótájékoztatón bemutatott videóüzenetében.

Hozzátette: a város különösen büszke sokszínű fesztiváljaira, közte az Auer hegedűfesztiválra, amely nemcsak a város, hanem a fellépő művészek számára is nagy lehetőség a bemutatkozásra. Kováts Péter fesztiváligazgató, Bartók-Pásztory díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára és a Mendelssohn Kamarazenekar művészeti vezetője ismertette: a rendezvényen kamarazene, szonátaest, népzenei és jazz koncert egyaránt várja a látogatókat.

A házigazda Mendelssohn Kamarazenekar mellett fellép Jurij és Xenia Bashmet, Glenn Dicterow, Szergej és Lusine Hacsatrjan, a Kodály Kvartett, Kelemen Barnabás és Kocsis Zoltán, Lajkó Félix és Balázs János, a Concerto Armonico, az Ökrös együttes, Liana Isakadze, a Gárdonyi Zoltán Ifjúsági Kamarazenekar, valamint a Weiner Leó Országos Kamarazene Verseny győztesei.

A fesztiválon többek között a New York-i Filharmonikusok koncertmestere, Glenn Dicterow közeli művészbarátjának, Leonard Bernsteinnek egy művét mutatja be. Zongorázni fog a rendezvényen Kocsis Zoltán, aki Kelemen Barnabás hegedűművésszel ad kamaraestet. Jurij Bashmet hegedűművész szonátaesten lép fel, míg a Zeneakadémia tanárai, Fülei Balázs, Varga István és Kováts Péter kamarakoncertre várják a közönséget.

Lajkó Félix hegedűművész Balázs János zongoraművésszel és a Mendelssohn Kamarazenekarral mutat be közös programot. A koncerteknek a megyeháza Szent István-terme, az Érseki Palota díszterme, a Hangvilla elnevezésű koncertterem és a Dubniczay-ház udvara ad otthont.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával megvalósuló Auer Hegedűfesztivált az elmúlt évben indították útjára Veszprémben a városban született hegedűművész és zenepedagógus, Auer Lipót (1845-1930) emlékére és tiszteletére.

A Veszprémben született Auer Lipót Budapesten Ridley-Kohne Dávidnál, Bécsben Jakob Dontnál, majd Hannoverben Joachim Józsefnél tanult. Ezután Szentpéterváron telepedett le, és a Szentpétervári Konzervatóriumban tanított 1868-tól 1917-ig.

A világhírű magyar hegedűművész, tanár, karmester és zeneszerző nevéhez kapcsolódik az úgynevezett pétervári vonófogás, amely révén a mutatóujjnak és a csuklónak nagyobb szerep jut, mint korábban. Auer Lipót 1917-ben az Egyesült Államokba menekült. A philadelphiai Curtis Institute of Musicban és a New York-i Institute of Musical Art-ban tanított, 1926-ban megkapta az amerikai állampolgárságot.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com