Tizenötezer nézőt fogadott a Szegedi Szabadtéri Játékok

Tizenhat estén csaknem tizenötezer nézőt fogadott a járvány miatt a tervezettől eltérően megvalósult évadában a Szegedi Szabadtéri Játékok - közölte a fesztivál igazgatója csütörtökön a Tisza-parti városban.Herczeg Tamás az évadot lezáró sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, a közönség érdeklődése bebizonyította, érdemes volt megtalálni az alternatív megoldásokat, hogy az 1931-ben indult fesztivál hagyománya ne szakadjon meg.

   
Harangozó Gyula művészeti igazgató felidézte, májusban kénytelenek voltak bejelenteni az idei évad törlését, júniusban azonban kiderült, hogy az Újszegedi Szabadtéri Színpadon megtarthatják a teljes programot, s bár a Dóm téren nem épülhet fel a megszokott nézőtér és színpad, ott is tartanak előadásokat. Az évad Georg Friedrich Händel Agrippina című operájának bemutatójával indult, majd egyetlen vendégprodukcióként a Játékszín sikerdarabját, a Legénybúcsút láthatta a közönség. Az Úrhatnám polgárral folytatódott a fesztivál Moliere-sorozata, és újra láthatták a néző a Hófehérke és a hét törpe című mesebalettet.
    

Régi adósságát törlesztette azzal a Szegedi Szabadtéri Játékok azzal, hogy műsorra tűzte az Akárki című, allegorikus szereplőket felvonultató vallásos színjátékot, amely iránt akkora volt az érdeklődés, hogy a főpróbát is nyilvánossá tették, csakúgy mint a Ludwig van Beethoven előtt tisztelgő Ajándékkoncert esetében - közölte a táncművész-koreográfus.
   

Jövőre a Dóm téren az idei évadra tervezett produkciókat mutatják be. A műsor a Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperával indul, a Sok hűhó semmiérttel folytatódik a fesztivál Shakespeare-szériája, visszatér a filmvilág egyik legnépszerűbb vígjátékának színpadi változata, az Apáca show, majd Bernstein West Side story-ját játsszák.
    

Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon Verdi Traviatájával indul az évad július 16-án, a Moliere-sorozata újabb darabjaként a Scapin furfangjai című vígjátékot tűzik műsorra augusztus 6-án és 7-én, zárásként pedig a szinte repertoár darabként játszott Hófehérke és a hét törpe látható augusztus 20-án és 21-én.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com