Tizenötödik alkalommal adta át a Docler cégcsoport a Junior Prima Díjat Népművészet és közművelődés kategóriában

Tizenötödik alkalommal adta át a Docler cégcsoport a Junior Prima Díjat Népművészet és közművelődés kategóriában, a tíz díjazott fejenként hárommillió forintban is részesült - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó ügynökség pénteken az MTI-vel.A Docler csoport az elismeréssel a sikeres, fiatal koruk ellenére is példamutató szakmai munkássággal és tapasztalattal rendelkező ifjú népművészeket támogatja. A szakmai szervezetek jelöléseiből az öt tagból álló zsűri tíz, harminc év alatti díjazottat választott ki, akik saját területükön a legeredményesebbnek bizonyultak. A cégcsoport idén már a százötvenedik díjat osztotta ki - olvasható a közleményben.

Mint írták, a Junior Prima Díjnak öt társalapítója van: a Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Energetikai Zrt. a zene, a KAVOSZ Zrt. a sajtó, az MBH Bank a színház- és filmművészet, a Docler Holding pedig a népművészet terén támogatja a fiatal tehetségeket.

A díjakat Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, valamint Gattyán György üzletember képviseletében, a Docler cégcsoport kommunikációs vezetője, Nemes Tamás adta át.

"Az idei évben is olyan kiváló fiatal muzsikusok, táncosok és kézművesek kapják meg ezt a rangos elismerést, akik tehetségükkel, szorgalmukkal és elhivatottságukkal példaként szolgálhatnak az ifjabb nemzedék előtt" - idézi a közlemény Árendás Pétert, a zsűri elnökét.

Az összegzés idézi Nemes Tamás, a Docler cégcsoport kommunikációs vezetőjét, aki szerint egy nemzetközi IT vállalatnak kiemelten fontos feladata, hogy a népművészeti gyökerek ápolását, a fiatal tehetségek gondozását felkarolja.

A kiemelkedő tehetségek hárommillió forintos pénzjutalomban részesültek. Az elismerésben Ádám Júlia néptáncos, előadóművész; Csonki Noémi fazekasművész; Dudás Klára citeraművész, népzenetanár; Eperjesi Lilla Mónika bőrműves; Horváth Balázs népi hegedűs, előadóművész; Horváth Marcell népi tekerős, népzenetanár; Király Miklós népi hegedűs, előadóművész; Sárközi Rudolf nagybőgős előadóművész; Szabó Veronika népi selyemfestő, néprajzos; valamint Szél Gábor néptáncos előadóművész részesült - olvasható a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com