Tízmillió dollárba kerülnek a Trónok harca hatodik szériájának egyes epizódjai

Óriási sárkányok, félelmetes hadsereg, látványos csaták, több vér - nem is csoda, hogy a Trónok harca hatodik évadában az egyes epizódok költségvetésére már tízmillió dollárnál (2,8 milliárd forintnál) is többet szántak.

A The Daily Telegraph brit napilap emlékeztetett arra, hogy a hatodik évad részeinek költségvetése messze meghaladja a korábbiakat, amelyek általában hatmillió dollárba (1,6 milliárd forintba) kerültek. A sorozat alkotói még arra is kényszerültek, hogy plusz pénzt kérjenek az HBO-tól a második évad leglátványosabb, Feketevíz című epizódjához, amely végül nyolcmillió dollárból (2,2 milliárd forintból) készült el.

tr_nokharca2_www.kepfeltoltes.hu_

A hatodik évad új költségvetése a Róma című történelmi sorozat finanszírozásával hozható párhuzamba, amely a BBC, az HBO és a RAI közös produkciójában született és részenként ugyancsak tízmillió dollárt fordítottak rá. A Róma forgatásán alkalmanként száz statiszta is dolgozott.

A Trónok harcának forgatókönyvíró-producere, Bryan Cogman szerint az április 24-től sugárzott hatodik évadban láthatja majd a közönség a történet eddigi legnagyobb csatajelenetét. Cogman olyan csatát ígért a nézőknek, amelyben valóban összecsap az egymással szemben álló két hadsereg.

A George R. R. Martin regényeiből készült sorozat 2011-ben debütált. A történet a legendás föld, Westeros fölötti hatalom megszerzéséért folyó küzdelemről szól. Tavaly az HBO tévécsatorna legnézettebb szériájának ötödik évada epizódonként átlagosan 20 millióan nézőt vonzott.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com