Tíznapos fesztivállal köszöntik Szeged Napját

A borrendek felvonulásával kezdődik el május 28-án a 24. Szegedi Borfesztivál és a Szeged Napját köszöntő ünnepségsorozat, melyen másfél héten át tíz helyszínen, 163 borász, 200 kézműves, 250 program várja a helybélieket és a csongrádi megyeszékhelyre látogatókat - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.A tíz napig tartó borfesztivál vendégeit három színpadon szórakoztatják kizárólag élőzenei produkciók. A fesztivál második hétvégéjén indul a Dóm téri kavalkád, többek között Rúzsa Magdi, az Ocho Macho, Charlie és Malek Andrea koncertjével. A Tiszán sárkányhajó-viadalt rendeznek, de futófesztivált, favágóversenyt is szerveznek Szegeden.

    
Május 26-án kezdődik a 19. Szegedi Hídivásár, a vidék legnagyobb kézműves seregszemléje, melyen több mint kétszáz árus kínálja portékáját, mutatja be szakmája fogásait látványműhelyeiben a lezárt Belvárosi hídon. Szeged napját azért május 21-én ünneplik, mert a település 1719-ben a Bécs melletti Laxenburgban "a királyi jóakarat és kegyelem kitetsző tanúsága- és jutalmaként" ekkor nyerte el a szabad királyi város rangot, de nem először: a címet első alkalommal a tatárjárás után, 1247-ben IV. Béla adományozta a városnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com