Több ezer év arany- és ezüstkincseit mutatják be a szegedi Fekete házban

A mai Románia területén a 19-20. században talált, csaknem ezer arany- és ezüstkincset bemutató kiállítás nyílik a szegedi Fekete házban.A tárlat helyszínén rendezett pénteki sajtóbejáráson Rodica Margithu kurátor elmondta, a vándorkiállítás anyagát harminc romániai múzeum gyűjteményéből válogatták össze. A közönség a Kr.e. 5. évezred és a Kr. u. 7.

század között készült műtárgyakból összeállított kollekciót először 2013-ban láthatta Bukarestben, a szegedi múzeum a huszadik állomása a sorozatnak - tudatta a szakember.

    
A kiállítás anyaga rendkívül sokszínű, szerepelnek benne ékszerek, ruházati kiegészítők, edények, tálak, védekező és támadó fegyverek, egészen egyszerű tárgyak éppúgy, mint míves ötvösmunkák - fejtette ki a régész. A nemesfémekből rendezett tárlat nem feltétlenül a gazdagságról és a csillogásról szól, sokkal inkább azokról az emberekről, akik feldolgozták az ércet, a kincsek készítői, megrendelői, viselői vagy csodálói voltak - fogalmazott Rodica Margithu, aki éppen ezért fontosnak tarja, hogy a közönség megismerhesse a tárgyak készítésének technológiáját, a régészeti lelőhelyeket, a történelmi hátteret.
   

Ezt a tárolók mellett elhelyezett magyar nyelvű információs táblák, a kiállítás katalógusa és a január 20-ig látható tárlaton szervezett szakértői vezetések segítik. A Fekete házban bemutatott anyag legérdekesebb darabjai a pietroasai kincsből származnak. A leletet 1837-ben találta meg két földműves, akik egy éven át rejtegették, majd eladták egy helyi kereskedőnek.


Az aranyból készült együttes eredetileg 22-24 darabból állt és 40 kilogrammot nyomott, ez az egykori Római Birodalom területén talált legnagyobb aranyedénylelet. A Seuso-kinccsel nagyjából egyidős, néhány darabjában formai hasonlóságot is mutató tárgyak közül tizenkét darabot tudtak visszaszerezni a hatóságok, ezek együttes tömege 19 kilogramm.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com