Több mint 5 millió dolláros kárt okozott egy dallasi múzeumba betörő férfi

Ókori görög edényeket tört össze több mint ötmillió dolláros (1,8 milliárd forintos) kárt okozva egy fiatal férfi, aki szerdán este betört a Dallasi Művészeti Múzeumba.A rendőrségi jelentés szerint a 21 éves Brian Hernandezt csütörtökön a dallasi városi börtönbe szállították, miután nagy értékű rongálással vádolták meg, amiért akár öt évi börtönbüntetést is kaphat. Az ügyben eljáró bíró százezer dolláros (37 millió forintos) óvadékot szabott meg szabadon bocsátása fejében - számolt be róla a The Guardian online kiadása.
    

A hatóságok szerint Hernandez egy fémből készült székkel tört be a múzeumba szerdán este tíz óra előtt nem sokkal. A múzeumban betörte egy vitrin üvegét, és összetört egy a Kr. e. 6. századból származó görög amfórát és egy másik, Kr. e. 450-ből származó edényt. A közlemény szerint csak ez a két tárgy mintegy ötmillió dollárt ért.
    

Hernandez, akinek indítékai eddig nem derültek ki, egy százezer dollár értékű ókori tálat és egy tízezer dollár értékű kerámia palackot is összetört. Tombolását a helyszínre érkező biztonsági őrök állították le, akik szerint a férfinál nem volt fegyver. A dallasi incidens három nappal az után történt, hogy egy férfi magát idős nőnek maszkírozva megközelítette a párizsi Louvre-ban kiállított Mona Lisa című festményt, és tortát vágott a képet védő biztonsági üveghez. Leonardo da Vinci műalkotásának szerencsére nem esett bántódása.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com