Több mint 9 millió forint független színházaknak

Több mint 9 millió forintot nyert idén 17 független színházi társulat előadásainak belföldi forgalmazására az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága pályázatán.

Emberi_Eroforrasok_Minisztériuma_Emmi_logoA független színházi társulatok produkcióinak hazai forgalmazására második éve hirdetett pályázatot a kultúráért felkelős tárca azzal a céllal, hogy segítse a különböző szervezeti formában működő hazai színházak, társulatok szakmai együttműködését, valamint országos kapcsolathálózatuk és közönségkörük bővítését - idézte fel az államtitkárság MTI-hez eljuttatott vasárnapi közleménye.

A pályázaton kizárólag a hatóság nyilvántartásában szereplő, független produkciók meghívására lehetett támogatást igényelni. A 9,1 millió forintos keretösszegre 23 pályázat érkezett, közülük 17 nyert támogatást.

A pályázatokat az emberi erőforrások miniszterének nevében eljárva a kultúráért felelős államtitkár által felkért, szakértőkből álló kuratórium értékelte. Ez alapján a miniszter tanácsadó testülete, a Színházművészeti Bizottság javaslatának megfelelően született döntés.

A támogatási szerződéseket a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága köti meg a nyertes szervezetekkel, és a támogatás utalásáról is a szervezet gondoskodik.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com