Több mint egymilliárd forint pályázható meg a negyedik negyedévben

Több mint egymilliárd forint pályázati forrás áll rendelkezésre a negyedik negyedévben a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa Program (EKF) keretében. A pénz program- és konferenciaszervezésre, utcaképfejlesztésre fordítható - áll az EKF program szervezői által hétfőn kiadott közleményben.A konferenciaszervezést támogató pályázat révén olyan programok valósulhatnak meg, melyek során az adott téma szakértői, nemzetközi érdeklődésre számot tartó képviselői osztják meg a tudományos-művészeti eredményeket a szakmai- és az érdeklődő nagyközönséggel. A pályázat keretösszege 100 millió forint, a benyújtási határidő december 7.
    

Egy másik pályázat célja olyan kulturális események támogatása, melyek fellépői nemzetközileg ismert előadók. A keretösszeg 100 millió forint, a benyújtási határidő december 20. Az utcaképfejlesztési program megvalósítását támogató pályázat olyan szolgáltatások és programok beindítását hivatott elősegíteni, melyek a város méretei és a jellemző fogyasztási szokások miatt kockázatot hordoznak, de várhatóan az indulást segítő támogatást követően már fenntarthatóan és eredményesen működtethetők.
    

A pályázat benyújtási határideje december 31. , a keretösszeg 345 millió forint. A járásközpontok kiemelt támogatását célzó pályázat célja, hogy jövőre minden járásközpont legalább egy, nagy tömeget megmozgató kulturális esemény szervezzen, amely a helyiek és a turisták számára is élményt nyújt. A keretösszeg 550 millió forint. Idén még várható egy bor- és gasztrokultúra, valamint egy sport tematikájú felhívás - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com