Több mint egymilliárd forinttal támogatja a Filmalap a Viszkis gyártását

Május végén kezdődhet a forgatása Antal Nimród Viszkis címmel készülő új mozifilmjének, amelynek gyártását a Magyar Nemzeti Filmalap 1,1 milliárd forinttal támogatja.

A nagy sikerű Kontroll (2003) rendezője új alkotásában több mint tíz év után szeretné Magyarországon kamatoztatni Hollywoodban szerzett tapasztalatait, hogy egy látványos és izgalmas filmben mesélje el az ország leghírhedtebb bankrablójának történetét, és megmutassa, a kilencvenes években miként emelt bulvárhőssé egy bűnözőt a média - olvasható a Filmalap MTI-hez eljutatott csütörtöki közleményében.

magyar nemzeti filmalap

A valódi eseményeket fikciós elemekkel keverő Viszkis Ambrus Attila személyiségének változása és az elfogása utáni nyomozás részleteinek bemutatására is vállalkozik. A rendező tervei szerint a humort és a látványos akciójeleneteket sem nélkülöző film sztorijának kialakításához segítséget nyújtott Ambrus Attila is, akivel Antal Nimród még 2013-ban véletlenül találkozott egy vásáron, ahol az egykori bankrabló saját kerámiáit árulta.

A szereplők névsorát az alkotók csak a május végén kezdődő forgatás előtt hozzák nyilvánosságra. Az operatőr Szatmári Péter (Liza, a rókatündér, Kincsem), a látványtervező Hujber Balázs (Liza, a rókatündér, A vizsga) lesz. A Viszkis producere a Kontrollt is jegyző Hutlassa Tamás. A film a tervek szerint 2017 tavaszán lesz látható a mozikban.

A Viszkis filmet mintegy 130 különböző helyszínen fogja rögzíteni a stáb, többek közt olyan erdélyi vidéken is forgatnak majd, amelyhez Ambrus Attilának számtalan személyes élménye kötődik - áll a közleményben, amely szerint az alkotás az 1967-ben bemutatott Bonnie és Clyde vagy az 1972-es A keresztapa című filmklasszikusokhoz hasonlóan fog betekintést nyújtani a bűnözés különös világába.

aa

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com