Több mint háromezer diák vesz részt az idei Helikoni Ünnepségeken

A legutóbbi létszámot is meghaladva több mint 3200 diák vesz részt idén a kétévenként sorra kerülő középiskolás Helikoni Ünnepségeken, Keszthelyen.Csengei Ágota, a rendező keszthelyi Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatója a pénteki sajtótájékoztatón elmondta: a korábbihoz képest kétszázzal több fiatal, összesen 3260 diák, továbbá 294 kísérő vesz részt az április 19-én kezdődő háromnapos rendezvénysorozaton. Az ország legnagyobb ifjúsági kulturális és művészeti seregszemléjére 52 település 134 középiskolájából érkeznek a Balaton-parti városba. A 25 zsűritag 10 helyszínen értékeli az összesen 855 produkciót.

    
A nem kis szervezőmunkát igénylő rendezvény nemcsak Keszthelyen, de a térségben is komoly feladatokat ad, ugyanis a fellépőket összesen 10 településen, 56 szálláshelyen tudják elhelyezni. Mindez turisztikai szempontból 6300 vendégéjszakát jelent a nyugat-balatoni régióban. A nagy múltú eseménysorozat költsége meghaladja a 60 millió forintot, ebből a legnagyobb részt, 20 milliót Keszthely önkormányzata biztosítja, de a Nemzeti Kulturális Alap is a támogatók között van - jelezte Csengei Ágota
    

Osvald Bálint, a rendezőbizottság ügyvivője elmondta: a minden helyszínen díjmentesen látogatható produkciókat 20 művészeti kategóriában mások mellett Bencze Ilona, Balázs Árpád, Thész Gabriella, Sebő Ferenc, Malek Andrea és Szálinger Balázs értékeli zsűritagként. Az Újkori Középiskolás Helikoni Ünnepségek Alapítványának április 19-én kezdődő háromnapos eseménysorozatát Festetics György nyitja meg a több mint kétszáz évvel ezelőtt indított rendezvény alapítójának leszármazottjaként. Jelen lesz Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, aki a Helikonra érkező 74 kórus tagjaiból összeálló összkart is vezényli majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com