Több mint hatvan helyszínen ünneplik szombaton az Emlékhelyek napját

Több mint hatvan helyszínen ünneplik országszerte tematikus sétákkal, koncertekkel, buszos és kerékpáros túrákkal, múltidéző bemutatókkal és szabadtéri programokkal szombaton az Emlékhelyek napját.Az országos rendezvényt idén negyedik alkalommal szervezik meg 63 helyszínen azzal a céllal, hogy a változatos programok révén a magyarországi emlékhelyek bekerüljenek a köztudatba és mindenki megismerkedjen a magyar történelem sorsfordító helyszíneivel, történéseivel - olvasható az eseménysorozatot létrehozó és koordináló Nemzeti Örökség Intézetének közleményében.

    
A megnyitót idén Esztergomban tartják, ahol mások mellett Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter és Mohos Gábor, esztergom-budapesti segédpüspök mond beszédet. Budapesten az Országházban és környékén vezetett sétákkal és térzenével várják az érdeklődőket, a Corvin közben Arany János emléke előtt tisztelegnek, a Dohány utcai Hősök templomában és a Hősök sírkertjében, valamint a Kálvin téri református templomban és a Ráday Gyűjteményben vezetett sétákon lehet részt venni, a Hősök terén a Szépművészeti Múzeum várja a megújult Román csarnokkal az érdeklődőket, a Ludovika Akadémián pedig épületlátogatással és Ludovika fesztivállal készülnek.     


A Magyar Nemzeti Múzeumban az ünnep alkalmából átadják a felújított múzeumkertet és korabeli öltözékben fogadják a látogatókat, a Magyar Tudományos Akadémián művészettörténészek által vezetett sétával készülnek, a Műegyetemen 1956. eseményeire emlékeznek korabeli levelek segítségével. A Várnegyed múzeumaiban és galériáiban, a Terror Házában és az Eötvös József Collegiumban az állandó kiállítások tekinthetők meg ingyenesen.
    

A Fiumei úti sírkertben egész szombaton vezetett, tematikus sétákat tartanak, de lesz biciklis és buszos túra, éjszaka pedig rendhagyó zseblámpás séta a Proscenion Drámaszínpad közreműködésével. Az eseménysorozatot a helyszínen Mága Zoltán és a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar koncertje zárja az Árkádsornál felállított színpadon.
    

Az Új Köztemető Nemzeti Gyászparkjában Akiket feledésre ítéltek címmel tartanak sétát, valamint egy kerekasztal-beszélgetést is szerveznek Boldog Sándor István szalézi szerzetes ereklyéi címmel. A Salgótarjáni utcai zsidó temetőben a vallási hagyományoknak megfelelően vasárnap lesznek séták, amelyek a temető történetét mutatják be.
    

Abasáron gasztronómiai és kulturális programokkal, a debreceni Református Nagytemplomban orgonakoncerttel és családi játékkal, Drégely váránál kerékpáros túrával, az Egri várban többek közt hét próbával és várműhellyel, Esztergomban múltidéző tárlatvezetésekkel készülnek. A gödöllői Grassalkovich-kastélyban padlástúrával és filmvetítésekkel, Győrben több helyszínen zajló vezetésekkel és programokkal várják a közönséget, a Gyulai várban pedig solymászbemutatóval, jelmezes tárlatvezetésekkel és működő kovácsműhellyel elevenítik fel a vár középkori hangulatát.
    

A keszthelyi Festetics-kastélyban a koncertek mellett barokk dáma- és úri lovas bemutató, a Diósgyőri várban lovagi torna lesz, Mohácson szakvezetésekkel készülnek, Mosonmagyaróváron szabadtéri előadások és kiállítások lesznek, a muhi csata emlékművénél pedig csoportos párviadalokat és megelevenedő csataképeket láthatnak az érdeklődők.
    

Ópusztaszeren mára részben, vagy teljesen eltűnt tevékenységeket próbálhatnak ki korhű ruhába öltözött munkatársak segítségével a látogatók, Pápán nyomozós játék, Salgótarjánban történelmi kirakós várja a közönséget, a Sárvári Várban pedig máskor nem látható helységek nyílnak meg az érdeklődők előtt.     


A sátoraljaújhelyi Kazinczy Emlékcsarnokban játékos nyelvi feladatokkal készülnek, Székesfehérváron régizenei együttes koncertjével és hangszersimogatóval, Szigetváron viselet- és fegyverbemutatóval, filmvetítésekkel, Tatabányán és Vácon pedig egész napos programkavalkáddal ünneplik az Emlékhelyek napját.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com