Több mint húszezren látogattak el az Uniós Fejlesztések Nyílt Napjára

Több mint húszezren látogattak el országszerte az Uniós Fejlesztések Nyílt Napja elnevezésű programsorozat keretében megrendezett kulturális, szabadidős és tudományos beruházások helyszíneire - közölte a Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.

Március négy hétvégéjén Magyarország 7 régiójában több mint 50 projektet tekintettek meg az érdeklődők, többek között a Bikali Élménybirtokot, az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területet, a Mohácsi emlékhelyet, Bakonybélen a Pannon Csillagdát, valamint részt vettek a poroszlói Tisza-tavi Ökocentrum Makrovilág hétvégéjén - olvasható a közleményben.

euzEmellett sokan ellátogattak a Nyíregyházi Állatparkba, a LEGO Palotába, a visegrádi történelmi játszóparkba, valamint a szegedi Vadasparkba. Az érdeklődők kedvezményes áron vehették igénybe a Bogácsi Termálfürdőt, a mezőkövesdi Zsóry-, a nagykátai- és a makói Hagymatikum gyógyfürdőt. A közlemény kitér arra, hogy az Európai Unióból érkező támogatási forrásokból az elmúlt hét évben több mint hatvanháromezer fejlesztés valósult meg, közülük számos projekt színfalai mögé tekinthettek be idén is az érdeklődők.

A közlemény szerint 2007 és 2013 között a Magyarország rendelkezésére álló 8200 milliárd forint uniós támogatást a kormány 110 százalékban lekötötte, és több mint kétharmadát már kifizette a pályázóknak.
A márciusban lezajlott programsorozat célja az volt, hogy a lakosság számára is egyre láthatóbbá, kézzelfoghatóbbá váljanak az uniós fejlesztések gazdaságra, környezetre és a mindennapokra gyakorolt pozitív hatásai - írták a közleményben.
forrás:MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Olaszországban tévesen értékeltek fel egy ritka műkincset, így külföldre kerülhetett

Az olasz kulturális tárca tévedésből a 19. századra datált egy 14. századi festményt, amelynek valódi értékét így csak egy külföldi aukción vették észre, miután megadták rá a kiviteli engedélyt - írta az Artribune olasz képzőművészeti folyóirat.

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Analóg fotográfiák számára nyílik kiállítótér Budapesten a hétvégén

Kizárólag hagyományos eljárással készült, analóg fotográfiákat láthat a közönség a hétvégétől a főváros legújabb, 6x7 elnevezésű galériájában.

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

http://ujhazak.com