Több mint huszonöt nemzet képviselteti magát az idei Kurultájon

Tizenkét országból huszonhét "hun és türk tudatú" nemzet képviselteti magát Európa legnagyobb lovas hagyományőrző ünnepén, a Kurultájon, amelyet idén augusztus 12. és 14.

között rendeznek meg Bugacon - közölték MTI-vel csütörtökön a szervezők, akik mintegy negyedmillió látogatót várnak a rendezvényre.


A Magyar-Turán Alapítvány közleménye szerint a magyarokkal rokon keleti népek kétévente megszervezett "törzsi gyűlése" amellett, hogy a Kárpát-medencei magyarság legnagyobb hagyományőrző seregszemléje, egyben Magyarország egyik legjelentősebb kultúrdiplomáciai eseménye is, amelyen részt vesz Kirgizisztán kulturális minisztere, a török miniszterelnöki hivatal vezetője és számos más rangos ázsiai állami tisztségviselő, valamint több kulturális intézmény igazgatója is.

2

A Kurultáj több mint száz jurtából álló nomád táborában a szervezők a szkíta, hun, avar és honfoglalás kori leletek mellett több mint 150 zenei és hagyományőrző, valamint tudományos-ismeretterjesztő programon keresztül mutatják be a magyarság legősibb hagyományait. A háromnapos ingyenes rendezvény fontos eleme a keleti lovas harcmodor megismertetése.

3

Számos programból válogathatnak a családosok és gyerekek is, a jurtatábor közelében pedig egy hatalmas kempinget alakítanak ki azok számára, akik több napra látogatnak a hagyományőrző rendezvényre.

A Kurultáj fővédnöke Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke - olvasható a közleményben.

4

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com