Több mint kétezer pályázat érkezett a Csoóri Sándor Programra

Több mint kétezer pályázat érkezett az idei Csoóri Sándor Programra. A kulturális tárca által kiírt, a magyar népművészet támogatására létrejött program megvalósítására 2,5 milliárd forint áll rendelkezésre."A hét éve életre hívott Csoóri Sándor Program sikerét és népszerűségét egyértelműen jelzi, hogy idén az elmúlt évekhez képest is több, összesen 2265 pályamunka érkezett be, ezek elbírálása a következő hetekben zajlik" - mondta Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár a kultúra.hu-nak.
    

A Kulturális és Innovációs Minisztérium által kiírt programra a jelentkezés augusztusban zárult. A Csoóri Sándor Program célja a hazai magyar és nemzetiségi, valamint a határon túli magyar néptánc-, népzenei együttesek és népdalkörök, tárgyalkotó népművészeti alkotóközösségek tudásátadásának elősegítése, szakmai munkájának fejlesztése, a közösségek megerősítése, mindezzel a magyar népművészeti értékek, hagyományok megőrzése, átörökítése.
    

Az idei kiírásra rendelkezésre álló forrást jövő június 30-ig lehet felhasználni hazai és határon túli műhelyek szakmai munkájának támogatására, táncházak, népi kézműves programok, táncegyüttesek, népzenei csoportok és népdalkörök éves tevékenységének finanszírozására. Mint a kultúra.hu írta, a Csoóri Sándor Program pályázati rendszere a szakmai munkához való kiszámítható alap biztosítását teszi lehetővé, valamint új együttesek és alkotóközösségek létrejöttét is segíti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com