Több mint négyszáz program a Savaria Történelmi Karneválon

Több mint négyszáz programmal várják idén augusztus 23. és 26. között a XIX. Savaria Történelmi Karneválra érkezőket Szombathelyen - közölték csütörtökön a históriás rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón a szervezők.Kilenc főhelyszínen és 18 kísérő helyszínen zajlanak majd a karneváli események, amelyeken összesen több mint 140 ezer résztvevőre számítanak - emelte ki Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere. Idén első alkalommal a felújított Szent Márton tér is a karneváli helyszínek között szerepel majd, a Szent Márton-templom falán ugyanis fényvetítés lesz - tette hozzá.


    
A karnevál csúcspontjának számító felvonulást idén is pénteken és szombaton tartják. A több mint 1200 jelmezes felvonuló hat történelmi kort jelenít meg, a római kortól a honfoglalás korán és a középkoron át a reneszánsz és barokk koron keresztül egészen a 20. század első feléig. Koczka Tibor, Szombathely kultúráért is felelős alpolgármestere azt emelte ki, hogy a karnevál a vasi megyeszékhely és a régió egyik legnagyobb nyári rendezvénye, amely idegenforgalmi jelentősége mellett a szombathelyiek számára is fontos találkozóhely.
    

Csapláros Andrea, a Savaria Történelmi Karnevál Közhasznú Közalapítvány kuratóriumának elnöke, megyei múzeumigazgató elmondta: a hagyományos helyszínek - mint az Öreg Város Vásárának adó főtér, a Borok utcája, a Sörtér és a Történelmi Témapark vagy a Művészetek utcája - mellett újdonságnak számíthat a karnevál idején az Iseumban látható, Mágia és csillaghit a rómaiaknál címet viselő kiállítás, de érdeklődésre tarthat számot a Romkertben zajló régészeti ásatás is, amelyet szakemberek vezetésével tekinthetnek meg az érdeklődők.
    

Grünwald Stefánia, a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: igyekeztek bevonni a karneválozásba az ELTE Savaria Egyetemi Központ diákjait és tanárait, akik pénteken a Történelmi Témaparkban Eötvös Lorándról megemlékezve látványos fizikai kísérleteket végeznek majd. Szintén kiemelten foglalkoznak a Mátyás király-emlékév alkalmából Hunyadi Mátyással és korával, valamint az I. világháború befejeződésének 100. évfordulójáról is megemlékeznek. Szintén újdonság, hogy idén először rendeznek a legkisebbek számára minikarnevált, amelyen a résztvevők a gyermekprogramok kiemelt helyszínének számító Gayer parkot kerülik meg.
    

Szólt arról is, hogy mint minden évben, idén is lesz a karneválon Civil korzó, amely szavai szerint 32 helyi civil szervezet számára nyújt bemutatkozási lehetőséget.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com