Több mint ötven év után nyílt újra kiállítása Londonban Tony Vaccaro fotósnak

Több mint ötven év után nyílt újra kiállítása Londonban Tony Vaccarónak. A 95 éves amerikai fotós képein mások mellett Sophia Loren, Pablo Picasso, Hubert de Givenchy és Georgia O'Keeffe látható, de eddig nem látott felvételeket is bemutatnak a brit fővárosban.A Getty Images képügynökség londoni galériájában hétfőtől látható tárlat azt járja körül, miként változtak a fotós témái és íveltek át a 20. század mély- és csúcspontjain.

A New Yorkban élő Tony Vaccaro háborús fotósként kezdte karrierjét, titokban több mint 8000 felvételt készített a második világháborúban a frontvonalakon. Fényképezőgépét úgy csempészte a csomagjába, amikor katonaként Európába vezényelték. Az ott töltött szolgálata alatt fényképezte többek közt a normandiai partraszállást is.

    
Eleinte engedély nélkül fényképezett, később már megbízták azzal, hogy fotózza a frissen felszabadult Franciaországot. Egyik leghíresebb képe Saint-Briac-sur-Merben készült és egy amerikai katonát ábrázol, amint letérdel egy francia kislányhoz, hogy megpuszilja őt. A tér, ahol a fotó készült, manapság már Tony Vaccaro nevét viseli.
    

Később portréfotósként és a divatszakmában szerzett nevet magának, olyan tekintélyes magazinoknak fényképezett neves embereket, mint a Life, a Harper's Bazaar és a Newsweek. "Mindenkit fotóztam, aki bármi maradandót alkotott" - idézte őt a kiállítás előtt a Financial Times című lap, hozzátéve, hogy elnökök, pápák és hírességek álltak a kamerája elé. A fotós még mindig használja 1954 óta szolgálatban lévő Leica-gépét.
    

Azzal kapcsolatban, hogy Tony Vaccaro képei gyakran ismertebbek a fotós nevénél, Shawn Waldron, a londoni kiállítás kurátora megjegyezte: "csak most kezdjük igazán megérteni életművének jelentőségét". Szerinte ez nagyon izgalmas, nemcsak a kurátoroknak, hanem a gyűjtőknek is. Kiemelte a fotós türelmét és empátiáját, amely visszatükröződik a felvételein szereplő emberek arcáról, "a háború áldozatain át Sophia Lorenig".
    

A kiállítás szeptember 21-ig látható Londonban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com