Több mint száz programmal készülnek az ünnepre Kaposváron

Több mint száz programmal, köztük koncertekkel, kiállításokkal, kézműves vásárral várják az érdeklődőket december 3. és január 2.

között Kaposváron.
Szalay Lilla, az Együd Árpád Kulturális Központ igazgatója az advent időszakában, a két ünnep között, valamint az újév első napjaiban sorra kerülő rendezvényekről szóló keddi sajtótájékoztatón elmondta: a Kossuth téren felállított Pajtaszínház és a város művelődési intézményei szinte folyamatosan lehetőséget biztosítanak a helyi művészeti csoportok, iskolások színvonalas előadásainak.

    
Kitért rá, hogy a Kaposvári advent elnevezésű programsorozat december 3-án veszi kezdetét az első adventi gyertya meggyújtásával, a Kodály Zoltán Központi Általános Iskola tanulóinak műsorával, a város ünnepi fénybe "öltöztetésével", Wolf Kati koncertjével és január 2-án, újévi koncerttel zárul. A Mikulás tusa elnevezésű ügyességi játékon a kaposvári iskolák diákjai mérhetik össze tudásukat, a Csillagtestvérek éjszakája elnevezésű rendezvényen az elhunyt gyermekekről emlékeznek meg, emellett bemutatják a Luca-napi szokásokat.
   

Látványosnak ígérkezik a motoros mikulások felvonulása és ajándékosztása, de nem maradnak el a hagyományos városnéző séták s a templomi hangversenyek sem. Jágerné Katona Zsuzsanna, az önkormányzat kulturális referense közölte: a belvárosban a korábbi évekhez képest több fát díszítenek fel, a Kossuth téren és a Fő utcán felállított pavilonoknál minőségi kézműves termékeket kínálnak a látogatóknak.
   

Megjegyezte, az eseménysorozatot a Seuso-kincsekből álló tárlat, a Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállítása koronázza meg, amely december 29-én érkezik Kaposvárra.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

http://ujhazak.com