Több mint százezer látogatója volt a pécsi Zsolnay Fényfesztiválnak

Több mint százezer érdeklődőt vonzott a vasárnap zárult Zsolnay Fényfesztivál Pécsett - tájékoztatta a szervező Zsolnay Örökségkezelő Nkft. az MTI-t.Azt írták: a hetedik alkalommal megrendezett, száz programot magában foglaló négynapos esemény közönsége a tízezer négyzetméternyi vetített épülethomlokzat, világszínvonalú fényinstallációk mellett újcirkuszi, utcaművészeti attrakciókat láthatott és koncerteken is részt vehetett.
    

"Az egyik leginkább magával ragadó látványosság a hét méter átmérőjű valósághű, ragyogó földgömb, a Gaia című installáció volt, ami a Kodály Központ impozáns hangversenytermében hipnotikus erővel szippantotta be a közönséget" - jegyezték meg. Kitértek rá, hogy a német MultiScalar csapat nyert, a thaiföldi DecideKit közönségdíjat kapott a Zsolnay Light Art nemzetközi fényfestőversenyen, amelynek öt döntőse a székesegyház homlokzatára vetítette ki alkotásait.
   

A szervezők kiemelték, hogy "a fesztivál mindenki szívében fényt gyújtott": a gyerekek a Fénybütyköldében készítettek világító játékokat, a fiatalok a fényszőnyegen heverve fotózkodtak, az idősebb korosztály kényelmesen korzózva járta be a Fény Útjának közel 20 fényattrakciót bemutató állomását. "A fesztivál egyediségét az adja, hogy Pécs kétezer éves történelmét a legmodernebb technikákkal ötvözzük, a fényinstallációk révén a város ikonikus épületei vizuálisan teljesen új, álomszerű arcukat mutatják - idézték Hummel Márkot, a Zsolnay Örökségkezelő ügyvezetőjét.
    

Az örökségkezelő megjegyezte, hogy a fesztivál idején nem voltak szabad szállások a városban, a vendéglátóhelyek teltházzal üzemeltek, és az idén kétszer annyian vásárolták meg a zárt terekben lévő fényinstallációk megtekintését biztosító Fény Útja Extra karszalagot, mint tavaly.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com