Több mint százharminc rendezvény tartanak Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében

Több mint százharminc programot, többek közt író-olvasó találkozót, ismeretterjesztő előadásokat, gyerekfoglalkozásokat és kiállításokat tartanak az Országos Könyvtári Napok alkalmából hétfőtől vasárnapig Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.A nyírségi megyeszékhelyen negyven rendezvénnyel várják a látogatókat, továbbá a megyében huszonkét nyilvános könyvtár összesen kilencvennégy programot szervez. A könyvtári napok programsorozatába ebben az évben 177 települést vont be a nyíregyházi könyvtár - közölte Tomasovszki Anita, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatója hétfői sajtótájékoztatóján.

    
A rendezvényhét Ratkó Lujza néprajzkutató előadásával és Kodály Zoltán emlékkiállítással kezdődik a központi könyvtárban. A program során szerdán előadásokat tartanak a könyvtárban megszerezhető információforrásokról, valamint az egészségvédelemről, a gyerekeket mesedélelőttre és bábszínházi előadásra is várják.
    

A hét folyamán a vízzel mint az élet forrásával, a népi hagyományokkal és ékszerekkel ismerkedhetnek meg a látogatók. Szombaton a résztvevők Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőre tesznek egy rövid turisztikai kirándulást, majd díjazzák a legügyesebb, legfiatalabb, legidősebb és legtöbbet kölcsönző olvasót. Vasárnap a már szokásos középiskolás vetélkedőt, az Idézők Könyvtára című programot tartják meg, de lesz könyves családi nap is a központi könyvtárban.
    

A könyvtári napok alkalmából a beiratkozás ingyenes, szombaton és vasárnap pedig rendkívüli nyitvatartással várják a vendégeket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com