Több száz helyszínen több ezer program várja a közönséget

Több száz helyszínen több ezer program, koncertek, tárlatvezetések, interaktív események, családi- és gyermekprogramok, valamint színházi előadások is várják országszerte a közönséget június 21-én, a Múzeumok éjszakáján.A Múzeumok Éjszakájának nagyköveti pozíciójára idén is egy ismert művészt kértek fel a szervezők: Gubás Gabi Jászai Mari-díjas színművészt - közölték a szervezők az MTI-vel.

A közlemény szerint a színésznő múzeumokban és kiállításokon járt, feltérképezte, hogy milyen programok várják az érdeklődőket. Élményeiről rövid videók is készültek, amelyeket a Múzeumok Éjszakája Facebook- és Instagram-oldalain lehet majd megtekinteni.

Az esemény idei kiemelt helyszíne Miskolc lesz, ahol például megtekinthető a Pannon-tenger Múzeum, a Hermann Ottó Múzeum a Virágzó Népművészet című tárlatához kapcsolódóan pedig a látogatók kipróbálhatják magukat a népi mesterségek és a néptánc területén, de lesz népművészeti divatbemutató, és fellép Miskolczi Dalárda is.

Flashmobbal készülnek a Miskolci Nemzeti Színház színészei, megelevenedik Jókai korának irodalma és zeneművészete, a Régészeti Látványraktárban pedig rendhagyó kiállítás és interaktív tárlat várja a közönséget.

Az esemény hivatalos oldala – a www.muzej.hu – a részletes programkínálattal június elején indul, Muzéj Facebook- és Instagram-oldalán pedig a kisfilmek mellett érdekességek, információk és értékes nyeremények is helyet kapnak - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com