Többfunkciós intézménnyé alakították a zalaegerszegi Art Mozit

Többfunkciós kulturális intézménnyé alakították át a teljes belső gépészeti és műszaki felújításon átesett zalaegerszegi Art Mozi nagytermét.A beruházást záró csütörtöki sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán polgármester arról számolt be, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból nyert el 138 millió forintot az önkormányzat, így összesen 159 millió forintból korszerűsítették a város legnagyobb, 580 néző befogadásra alkalmas termét. Miután több mint tíz éve már nincs igény ekkora moziterem működtetésére, inkább konferenciákra, előadóművészeti programokra, ezért az intézmény mostantól ezeknek az igényeknek felel meg leginkább.

    
A polgármester felidézte, hogy 1903-ban, a jelenleg is álló Arany Bárány szálloda dísztermében volt az első mozivetítés a városban, 10 évvel később pedig Gábor Miklós színművész édesapja nyitotta meg az első valódi filmszínházat, az Edison mozit. A második világháború után, 1958-ban adták át az egykor Ady mozi néven ismert vetítőhelynek is otthont adó jelenlegi épületet.
    

Bali Zoltán alpolgármester a beruházás részleteiről elmondta: korszerű fűtő- és szellőztető rendszert alakítottak ki a korábbi olajtüzelésű kazánt lecserélve. Korszerűsítették a világítást és a színpadtechnikát, a színpad mélységét pedig másfél méterrel meg is növelték. Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője egyebek mellett arról beszélt, hogy a járműipari tesztpálya építése magával hozta a nagyobb konferenciák iránti igényt is, mostantól pedig erre is lehetőséget ad a felújított intézmény. A közeljövőben elkezdődik a Hevesi Sándor Színház felújítása, az Art Mozi korszerűsítésekor pedig már úgy gondolkodtak, hogy a színház ideiglenes játszóhelye lehessen majd.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com