Többnapos programsorozattal készül a megnyitóra a Szekszárdi Tudásközpont

Irodalmi és gyermekprogramokkal, koncertekkel, kiállításokkal készül csütörtöktől vasárnapig a megnyitóra a szekszárdi Illyés Gyula Könyvtárnak és a Tolna Vármegyei Levéltárnak helyet adó Szekszárdi Tudásközpont - jelentették be az intézmények vezetői hétfőn Szekszárdon.A sorozatot ismertető sajtótájékoztatón Fusz György (Fidesz-KDNP), Szekszárd alpolgármestere elmondta, az új létesítmény ünnepélyes megnyitóját január 20-án, hétfőn zárt körben rendezik. Az eseményt összekötötték a Mészöly Miklós-emléknap programjaival, és a hétvégén bemutatják az intézményt a nagyközönségnek - tette hozzá.

Ódor János Gábor, a Mészöly Miklós Egyesület elnökségi tagja beszámolt arról, hogy január 16-án csütörtökön bonyolítják le a tudásközpontban a Mészöly Miklós vers- és prózamondó versenyt, s e napon emlékezik előadásával Mészölyre és Polcz Alainre Szávai Géza író. A huszonkettedik Mészöly-napot 17-én, pénteken rendezik meg; levetítik Gacsályi József és Pomsár Tamás a 2021-ben Mészöly-díjat kapott Szolláth Dávidról készült portréfilmjét, majd átadják az idei díjat Láng Zsolt írónak Az emberek meséje című 2024-ben megjelent regényéért.

Ruzsa Éva, a levéltár igazgatója ismertette, csütörtökön nyílik meg az épület aulájában az 1100 év Európában című tárlat, a levéltári kiállítóteremben pedig az intézmény történeti kiállítása. Bemutatják a levéltár muzeális értékű könyveit is, köztük a legrégebbit, az Apponyi családtól származó, 1576-os, görög nyelvű kötetet.

Péntektől vasárnapig a könyvkultúráról, szekszárdi kötődésű neves személyiségekről hallhatnak előadásokat, szombaton két alkalommal "épületsétán" ismerhetik meg a levéltár új épületrészeit.

Liebhauser János, a könyvtár igazgatója közölte, szombaton és vasárnap játékos gyermekfoglalkozásokat rendeznek, és a Medina Babvető Banda bábelőadásával, a Csurgó zenekar népzenei koncertjével, a Virágpor együttes és ifjabb Károlyi Kálmán projektbemutató előadásával várják az érdeklődőket.

A tudásközpont a Modern városok program támogatásával, 7,3 milliárd forintból készült el 2024-ben. Az egykori honvédségi laktanya helyén épült, csaknem 6000 négyzetméteres ingatlanban helyezték el a könyvtár mintegy 300 ezer dokumentumát és a levéltár 10 ezer méter hosszúságú iratanyagát.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com