Tojásfestő-versennyel indulnak a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum húsvéti programjai

A Baranya megyei Zengővárkonyban működő Míves Tojás Múzeum fennállásának 19. évfordulójára rendezendő országos ifjúsági tojásfestő-versennyel veszi kezdetét az intézmény idei húsvéti programsorozata április 14-én, virágvasárnapon.Nienhaus Rózsa, a múzeum vezetője az MTI-vel közölte, hogy a 10 és 15 év közötti fiatalok már korábban elkezdik felkészülésüket. "A verseny során megfigyelhető a jövő reménybeli tojásdíszítőinek alkotási készsége" - fogalmazott.

    
Mint beszámolt róla, a látogatóknak emellett az ünnepre szánt tojások elkészítésében a nagyhéten hétfőtől péntekig gyakorlott tojásfestők nyújtanak segítséget. Minden nap tartanak tojásdíszítő bemutatókat: idén a fémrátétes díszítés, közismert nevén a tojáspatkolás hétfőtől szerdáig, a magrátétes díszítés pedig csütörtökön és péntek szerepel a napi programban.
    

A múzeum ünnepi rendezvényinek látogatói megismerkedhetnek a hímestojás-minták felhasználásával készített játékokkal és hagyományos locsolóverseket is tanulhatnak. Húsvéthétfőn a Zengővárkonyi Népi Együttes tagjai 15 órától Húsvéti locsoló című műsorukkal köszöntik a múzeumba érkezőket. A Míves Tojás Múzeum egyedülálló gyűjteményét 2000-ben a zengővárkonyi tájház pajtájában nyitották meg, a gyűjtemény mintegy 2400 kiállított és további 2100, tárlókban őrzött darabot tartalmaz.
    

Az intézmény anyagának különleges darabjai közé tartoznak az úgynevezett utaveszett, a hucul mintás, a karcolt, a bőcsi írott, a viaszlevonatos, a temperával festett, a patkolt, a mag- és szalmarátétes és egyebek mellett a dróttal díszített tojások is. A múzeum rendkívül népszerű, évente átlagosan több mint 11 ezren keresik fel és Magyarország mellett számos európai országból, valamint Ausztráliából, Afrikából, Kanadából, Japánból, Kínából, Oroszországból és az Egyesült Államokból is volt már látogatója.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

Húsvéti hagyományok a világ minden tájáról

A húsvétot sem egyformán ünneplik az emberek.

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Ismerd meg a Harry Potter univerzum leggazdagabb szereplőit!

Mely karakterek vagyona a legnagyobb?

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Rasszista szlengnevet kapott Barbie

Ismerd meg Barbie történetének legfelháborítóbb, legőrültebb pillanatait!

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Érdekességek a 100 éve született Stan Lee-ről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a híres képregényalkotóról.

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Thai masszázs útmutató kezdőknek

Egy fárasztó nap után kevés kellemesebb dolog létezik, mint egy kényeztető, kellemes masszázs. A thai masszázs pozitív testi-lelki hatásai már régóta ismertek, sokan azonban valamiért mégis idegenkednek, tartanak tőle. Cikkünk elsősorban azok számára íródott, akik eddig még nem vették a bátorságot,

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Öngyilkos lett annak az autónak a sofőrje, amely elütötte Stephen Kinget

Érdekességek a 75 éves íróról.

Rejtélyesen eltűnt írók

Rejtélyesen eltűnt írók

Igazi rejtély, hogy mi történt ezekkel az emberekkel.

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Nem kedvelte a rajongóit J.R.R. Tolkien

Tíz érdekesség, amit talán még nem tudsz a 130 éve született íróról.

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Büntetlenül másolta le a DC karaktereit a Marvel

Folyamatosan koppint egymásról a képregényvilág két legnagyobb szereplője.

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel legújabb előadása

A szeretetet kutatja a Recirquel újcirkusz társulat Solus Amor című legújabb előadása, amelyet csütörtökön mutatnak be Művészetek Palotájában Budapesten.

http://ujhazak.com