Tokody Ilonát köszöntik Mohorán, a Tolnay Klári Emlékházban

Tokody Ilona Kossuth-díjas operaénekest köszöntik szombaton Mohorán, a Tolnay Klári Emlékházban, ahol életmű-kiállítás is nyílik pályafutása 50. évfordulóján - tájékoztatta az MTI-t az emlékház vezetője pénteken.Balla István felidézte: a világhírű művésznő 50 évvel ezelőtt, 1972-ben nyerte meg a Kodály- énekversenyt, ahonnan elindult pályafutása. Az életmű-kiállításról szólva elmondta: három teremben rendezték be a tárlatot, a vendégeket olyan fotóösszeállítás fogadja, amelyeken partnerei, művésztársai, karnagyok, szülei és barátai köszöntik különböző alkalmakkor Tokody Ilonát.
    

Önálló albumot készítettek a kritikákból, és a tárlat összeállításakor figyelembe vették legkedvesebb - például a Toscában, a Pillangókisasszonyban, a Don Carlosban, A trubadúrban vagy a Bohéméletben játszott - szerepeit.

Az előadások jeleneteit fényképek idézik meg, amelyeken Tokody Ilona látható José Carreras, Plácido Domingo és Luciano Pavarotti társaságában is.
   

Balla István elmondta: a művész mintegy kétezer fotót és relikviát bocsátott rendelkezésükre, az alkalomra pedig átalakították a ház belső tereit. A falakat pompeji vörösre festették, Nemcsák Károlytól, a József Attila Színház igazgatójától az Operaházat idéző bútorokat, berendezéseket kaptak, köztük egy aranykárpitos, hatalmas fotelt is, amelyben majd helyet foglal az ünnepségen Tokody Ilona.
    

Az operaénekes személyes tárgyai is helyet kapnak a tárlaton, köztük áldozáskori mirtuszkoszorúja és olvasója, első rajzai, régi naptárai, a számoláshoz használt kisiskoláskori abakusza vagy háromkerekű biciklije. Tokody Ilona Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1953-ban született, 1971-ben lett a Zeneakadémia növendéke. 1976-tól a Magyar Állami Operaház magánénekese és a bécsi Staatsoper állandó vendégművésze. Európa és Amerika számos nagyvárosában és operaházában vendégszerepelt. A New York-i Metropolitanben 1988-ban mutatkozott be. 1992-ben egyik legemlékezetesebb fellépése volt a José Carrerasszal tartott közös áriaest a  Népstadionban.
    

A szombati eseményen részt vesz Berkes János, Kelen Péter, Molnár András és Muskát András operaénekes, Kovács János karmester, Ember Csaba karnagy, Nagy Viktor rendező, Tóth Ramóna fagottművész és Klenyán Csaba klarinétművész. A Balla István és Balla Bence Ferdinánd által berendezett kiállítás november elsejéig látogatható a Nógrád megyei mohorai Tolnay Klári Emlékházban, és erre építve tervezik majd az évadnyitó rendezvényt is jövő tavasszal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com