Tom Hanks életműdíjat kap az októberi Római Filmfesztiválon

Életműdíjat kap a 11. Római Filmfesztiválon októberben Tom Hanks Oscar-díjas amerikai filmsztár.

Hanks az október 13. és 23.

között zajló filmmustra nyitó napján veheti majd át a díjat, és ebből az alkalomból egy közönségtalálkozót is szerveznek számára, amelyen a fesztivál művészeti igazgatójával, Antonio Mondával beszélget majd pályafutásáról. A mustrán a színész 15 filmjét is levetítik egy retrospektív válogatás keretében.

Tom Hanks ist von der deutschen Filmgeschichte begeistert

A római filmes seregszemlén, amely nem versenyfesztivál, játékfilmeket, dokumentumfilmeket, tévés produkciókat és videojátékokat is láthat a közönség. A rendezvényre érkezik Meryl Streep, David Mamet, Don DeLillo és a lengyel-amerikai építész, Daniel Libeskind is, akik szintén nyilvános beszélgetéseken osztják meg gondolataikat a filmezésről és pályájukról - ismertette a Variety.com.

A New Yorkban élő olasz újságíró, tudós, művészeti rendezvényszervező Monda második éve rendezi a Római Filmfesztivált. Mint elmondta: a tavalyi kritikák után idén számos sztárral akarja felpezsdíteni a rendezvényt.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com