Tombor Zoltánnak nyílt fotókiállítása a függőségről a Capa Központban

Lost & Found címmel a függőséget a középpontba állító kiállítás nyílt Tombor Zoltán fotográfus képeiből a fővárosi Capa Központban.A tárlat kíméletlenül őszinte vallomás a szenvedélyről, a szégyenről és a felépülésről. A világszerte ismert művész először fordította kameráját saját démonai felé, hogy képeken keresztül mondja el, miként veszett el, és talált vissza önmagához - közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

Tombor Zoltán Budapesten élő és alkotó fotográfus. Nemzetközi pályafutását 2003-ban kezdte Milánóban, majd több éven keresztül New Yorkból dolgozott, ahol divatfotósként piacvezető magazinokkal és márkákkal működött együtt.

Munkái számos hazai és külföldi kiadványban - többek között a The New York Times, a Time és a Vogue magazinban -, kampányban és kiállításon szerepeltek. Hét éve felépülő függő.

"A Lost & Found életem eddigi legszemélyesebb sorozata, kitárulkozás és szembenézés a függőségemmel. A fényképek elsődleges célja az volt, hogy kifényképezzem magamból azt a rengeteg élményt, amit az addikcióm révén éltem meg, és képként tekintve rá értelmezhetőbbé váljon számomra is. Kettős világ ez, tele borzalommal és gyönyörrel, olyan örvénylő valóság, ahol egyrészt lassan elveszítettem a kapcsolatot azzal az emberrel, aki inni és drogozni kezdett, másrészt kiépült egy új és minden addiginál erősebb szövetség az anyag és köztem" - idézte Tombor Zoltán a közlemény.

A fotós küzdelemről, örömről és bánatról, extázisról, halálfélelemről, sóvárgásról és megbocsátásról szóló sorozata intim közelségből mesél a függés sokrétűségéről. A kiállítás egyfajta önvallomás: alkalmazott és autonóm fotográfiai munkáin, valamint a családi archívumon keresztül végig vitt személyes beszámoló a szerhasználat éveiről, a kokain- és alkoholfüggőség szimbolikus jelenségeiről, a titkolózásról, a szégyenről, a kísértés különböző formáiról, az intenzív élethelyzetekről, a környezetében élők nehézségeiről és a függőségből való kilábalásról.

A kiállítás kurátora, Mucsi Emese felidézte, hogy Tombor alkalmazott munkáiban a személyes történetek jellemzően nem jelentek meg, ebben az összefüggésben azonban a divatfotóinak egy része is új értelmezést kap, rámutatva a divatvilág, a showbiznisz, a celebkultúra és a szerhasználat lehetséges kapcsolódási pontjaira.

A közlemény kitért arra, hogy Tombor Zoltán számára a felépülési folyamatban útmutató és segítő volt Máté Gábor orvos A sóvárgás démona - Ismerd meg a függőségeidet című könyve, valamint Anna Lembke pszichiáter Dopaminkorszak - Hogyan találjunk egyensúlyt a függőségekre épülő világban című bestsellere.
A tárlat 2026. január 18-ig látható a Capa Központban.

További információ: https://capacenter.hu/kiallitasok/tombor-zoltan-lost-found/

(
Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com