Törölhetik a világörökségi listáról a belgiumi karnevált az antiszemita allegória miatt

Elveszítheti világörökségi státuszát a belgiumi Aalst város karneválja, amelyen régi antiszemita sztereotípiákra hajazó bábukat vonultattak fel.Az UNESCO világörökségi bizottságának hivatala közölte, hogy az ügyet napirendre tűzik a bizottság következő, december 9-14-i kolumbiai ülésén, amelyen megfontolás tárgyává teszik az esetleges levételt az emberiség szellemi örökségét felsoroló listáról.

    
Az ENSZ Nevelésügyi, Oktatási és Kulturális Szervezetének pénteki közleménye hangsúlyozza, hogy elítéli "a rasszizmus, az antiszemitizmus, a muszlim- és idegengyűlölet minden formáját". Audrey Azoulay főtitkár emlékeztetett arra is, hogy az aalsti karneválon nem először vonultak fel rasszista vagy antiszemita kocsik.
    

A március 3-iki felvonulás élén haladó karneváli kocsin két pajeszos, szakállas, kalapos, kampós orrú férfit ábrázoló, nagyméretű rózsaszín bábu volt látható, amelyeket egy széf mellett pénzeszsákok és patkányok vettek körül. A helyi zsidó szervezetek egyhangúlag ítélték el a karneválon bemutatott, antiszemita ikonográfiát idéző díszletet. Elítélte a zsidóellenes karikatúrát az Európai Bizottság és az UNESCO is, ez utóbbi állásfoglalásra szólította fel a belga hatóságokat.
    

A belga antidiszkriminációs hatóság szerint azonban a kocsival nem sértettek meg semmilyen törvényt, a karikatúrát nem motiválta rosszhiszeműség. A város vezetése is azt állítja, hogy a szervezőket nem vezérelte semmiféle rossz szándék. Az aalsti karnevált, amelynek hagyományai a középkorig vezethetők vissza, 2010-ben vette fel az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára az UNESCO.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

http://ujhazak.com