Történelmi dokumentumfilm-pályázatokról döntött a médiatanács

Történelmi dokumentumfilmek támogatásáról és 56-os tematikus dokumentumfilm-pályázat kiírásáról döntött e heti ülésén a médiatanács - közölte csütörtökön az MTI-vel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

A testület összesen 114,5 millió forintos támogatást nyújt öt mű alkotóinak az archív tartalmak újrafelhasználásával készülő történelmi dokumentumfilmek gyártására kiírt pályázaton, a Magyar Média Mecenatúra program keretében.

nmhh

Jelezték: Oláh Kata és Oláh Judit a budapesti Csanády utca 21. alatti ház sorsát eleveníti fel, amely a 40-es években csillagos házként működött, az 50-es években titkosszolgálati találkozóknak helyet adó "T-lakásokat" jelöltek ki benne, a 80-as években pedig kortárs táncstúdió is üzemelt ott.

Pajer Róbert rendezésében film készül a jövőre 1700 éve Pannóniában született Szent Márton életéről, Kékesi Attila vezetésével Cziffra György zongoraművész sorsáról. Nóvé Béla a francia légióba beállt ötszáz '56-os magyar kamasz életútját örökíti meg, Kovács István Asszonyok lázadása címmel a vajdasági Oromhegyesen a délszláv háború idején három hónapon át tartó békedemonstrációnak állít emléket, amelynek során helyi feleségek férjeiket nem engedték katonának vinni.

A filmeket 2016. szeptember 30-ig kell elkészíteni, első bemutatásukat a Duna Televízió vállalta. A médiatanács a pályázat révén olyan legalább 52 perces filmek létrejöttét támogatja, amelyek maradandó kulturális értéket képviselhetnek a televíziónézők számára. A testület 2011 óta a mecenatúraprogramban 172 dokumentumfilmet támogatott több mint 1,41 milliárd forint értékben - közölték.

Jelezték azt is, a médiatanács 18 millió forintot különített el 2015 őszére, egy tematikus pályázati eljárásra, amelyre történelmi évfordulók kapcsán, különösen az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából készített filmek terveit várja. A történelmi évfordulókkal kapcsolatos filmalkotások a testület idei, tévéjátékfilmek készítését célzó Fehér György-pályázaton is előnyt élveztek.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com