Történelmi napok Szentgotthárdon

A törökök ellen vívott győztes szentgotthárdi csata emlékére háromnapos programsorozatot rendeznek a Rába-parti városban július 26. és 28. között.

A történelmi napok programjait a város utcáit végigjárva hintós kikiáltó, gólyalábas kisbíró jelenti be pénteken a kora délutáni órákban, majd jelmezes felvonulással, fegyveres harci bemutatókkal veszi kezdetét az eseménysorozat - ismertette Károly Andrea, a Pannon Kapu Kulturális Egyesület vezetője.

134958_tortenelmi_napok_2010._szentgotthardAz események a belvárosban, három helyszínen játszódnak.

A barokk templom előtti téren kap helyet a mesterségek utcája, a népművészeti vásáron környékbeli híres mesterek kínálják portékáikat. A színház melletti teret a Tulipántos Népi Játékpark és Alkotóműhely foglalja el, a gyerekek a fakörhintázás mellett óriásbábos előadáson, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. A győztes csata pillanatait történelmi élőképekkel, csatajelenetekkel a várkertben idézik fel; a közel három és fél évszázaddal ezelőtt történt eseményeket a narrátor a történelmi hűséghez igazodva meséli el.

Károly Andrea érdekességként megemlítette, hogy idén első alkalommal "török vendégek" is részt vesznek a produkcióban. A törökvilágot és harcászatot Gölbasi serege jeleníti meg, a Tatáról érkező hagyományőrző csoport a várkertben állítja fel a nagyvezér sátrát, korabeli török szokás szerint kávét főznek, elharsogják a harci imát, és játékos formában felelevenítik a gyermek- és asszonyrablás rituáléját is.

A történelmi napokkal a Pannon Kapu Kulturális Egyesület és Szentgotthárd városa az 1664-es győztes csatára akarja felhívni a figyelmet. A Raimondo Montecuccoli vezette keresztény hadak 1664. augusztus 1-jén Szentgotthárd környékén csaptak össze a Köprülü Ahmed vezette muzulmán sereggel. Az európai sereg ekkor elsöprő győzelmet aratott az Oszmán Birodalom csapata felett; az 1526-os mohácsi és az 1596-os mezőkeresztesi vereség után nyílt ütközetben először sikerült legyőzni a török sereget.

Forrás:MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com