Történész: egyetemisták mozdították ki az országot addigi helyzetéből

Egyetemisták, írók, értelmiségiek, később pedig a munkások által éltre hívott mozgalmak mozdították ki az országot 1956-ban addigi helyzetéből, amelyből végül forradalom lett - mondta Tőkéczki László történész az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.1956A kiindulópont Sztálin halála volt, de ez csak Lengyelországban és Magyarországon okozott komoly folyamatokat. Az itthoni történésekben szerepe volt annak is, hogy a hatalom egyszer engedélyezte, aztán betiltotta, majd megint engedélyezte a felvonulásokat, zavarban volt a hatalom.

A diákok végül úgy döntöttek, mindegy, hogy engedik vagy sem, de megtartják az október 23-ai felvonulást - emlékeztetett. Hangsúlyozta: a társadalom többségében békés átmenetet akart, de gyorsan fegyveres erőszak lett a válasz, és az október 30-ai Kossuth téri vérfürdő forráspontra juttatta az eseményeket.

Végül aztán nem Magyarországon dőlt el a végkimenetel, hanem egy táviratváltással Moszkva és Washington között, amelyben az Egyesült Államok közölte, nincs szövetségesi státusza Magyarországgal - közölte Tőkéczki László.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com