Új elnök vezeti a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségét

A Szatmári Múzeum igazgatóját, Cservenyák Lászlót választotta a következő egy évre elnökének a Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége (MVMSZ) a Lakitelek Népfőiskolán tartott, kétnapos közgyűlésén - közölte a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat az MTI-vel.A közlemény szerint: a szövetség idén nyilvános tagfelvételt hirdetett a határon túli, a magyar kultúra emlékeit, gyűjteményeit őrző, muzeális intézmények számára is. A nyitással a szövetség kiemelt célja, hogy a Kárpát-medence magyar örökségének múzeumi szereplői számára elérhetővé váljanak mindazok az előnyök és lehetőségek, amelyeket az egységes Magyar Vidéki Múzeumok Szövetségéhez való tartozás jelent - írják.

    


A közgyűlésén részt vett Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közigazgatási államtitkára, aki a tárca a közleménye szerint arról beszélt, hogy a szövetség és annak tagszervezetei, valamint a határon túli magyar identitású múzeumok összefogásának jelentősége abban van, hogy a jövőben közösen és hatékonyabban járulhatnak hozzá a Kárpát-medencei magyar identitás megőrzéséért, továbbörökítéséért és népszerűsítéséért végzett munkához, a nemzet szellemi újraegyesítése érdekében.     


Együttműködésük is hozzájárul ahhoz, hogy a Kárpát-medencében megmaradjon a magyar nyelv, a magyar kultúra, valamint a természet adta és ember alkotta értékeink - fogalmazott a politikus. Latorcai Csaba közölte: folytatódik a 370 millió forint keretösszeggel a kiállítások szervezését támogató Kubinyi Ágoston Program, de kiírják a területi, tematikus és megyei múzeumok számára meghirdetett Járásszékhely pályázatot is 136 millió forint összeggel.


Míg az előző években a múzeumpedagógia, digitalizálás volt a prioritás, az idei esztendőben a támogatás raktározási célokat szolgál majd. Továbbá rendelkezésre állnak európai uniós források is múzeumi, közgyűjteményi célokra. A 2014-2020-ig terjedő időszakban számos pályázati projekt futott, amelyre 94 milliárd forint erejéig pályázhattak az érintett szervezetek.     


A Magyar Vidéki Múzeumok Szövetsége élén az új elnök Rosta Szabolcsot, a Kecskeméti Katona József Múzeum igazgatóját váltotta a tisztségben. Cservenyák László a szövetség feladatai között egyebek mellett a vidéki múzeumok fejlesztését említette, de szükségesnek tartja a vidéki identitás definiálását a múzeumok szemszögéből és a múzeumok újradefiniálását a vidéki közösségek szempontjából. Kiemelt célként egy, a vidéki múzeumi értékeket bemutató, országos hírű vándorkiállítás létrehozását nevezte meg - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com