Új helyszínen láthatók a Vörösmarty Színház nyári előadásai

Új helyszínen, a Pelikán Udvar helyett a Feketehegy-Szárazrét városrészben található Kultúrudvarban tartja idei nyári színházi előadásait a székesfehérvári Vörösmarty Színház.Szikora János színházigazgató a programsorozatról szóló pénteki sajtótájékoztatón kiemelte: a helyszín európai színvonalú, és tökéletesen alkalmas arra, hogy színházi előadásokat tartsanak ott. Mint mondta, Feydeau A hülyéje című darabját "viszik ki" a városrészbe, a bohózat július 16-án, 18-án, 20-án és 21-én lesz látható Widder Kristóf rendezésében.

A jegy mellé vacsorázási lehetőséget kínálnak a színpad melletti gasztroudvarban, így valódi közösségi élmény várja majd a látogatókat - tette hozzá. Szikora János megjegyezte, az új helyszín nem jelenti azt, hogy a belvárosban többé nem lesz nyári színház. A Pelikán Udvarban akár már a jövő évben is lehet újra előadásokat tartani, így akár bővített repertoárral és több helyszínen is kielégíthetik a színházkedvelők igényeit.


Brájer Éva, Székesfehérvár alpolgármestere elmondta, hogy eleinte fenntartásokkal fogadta a nyári színház kiköltözését a belvárosból, de a színházvezetés nagyon lelkes volt ezzel kapcsolatban.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com