Új kiállítással készül az Országos Levéltár

A II. világháború lezárásának 80. évfordulója alkalmából nyíló új, tematikus kiállítással készül a Múzeumok éjszakájára a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára.Az intézmény pénteki közleménye szerint az idei Múzeumok éjszakája különleges alkalom, mert öt év után a levéltár új állandó kiállítással várja az érdeklődőket.

Az 1945 - Kereszttűzben címmel megnyíló tárlat arra emlékezik, hogy 80 éve ért véget a II. világháború.

A fegyveres konfliktus lezárása olyan világpolitikai eseményeket eredményezett, amelyek nem csupán a korabeli, hanem a 21. századi emberek mindennapjait is meghatározzák.

Mint írták, a Hadtörténeti Intézettel közös kiállításban levéltári iratok és múzeumi műtárgyak bemutatásával emlékeznek és emlékeztetnek a 80 évvel ezelőtti történésekre, de hangsúlyt kapnak az 1944-es előzmények is. A hadtörténeti és országos események mellett elsősorban a budai Vár, a Bécsi kapu tér, a levéltári palota és emberi sorsok bemutatásán keresztül adnak betekintést egy letűnt korszak és a mindent megváltoztató hónapok néhány fontos és érdekes pillanatába.

Az interaktív tárlatvezetések során a levéltár munkatársai bemutatják, hogyan válik a levéltár hiteles forrássá a történelem, a jog és a családfakutatás területén, és azt is, hogyan őrzi meg a jelen eseményeit a jövő számára.

A Múzeumok éjszakájának programjai emellett kapcsolódnak a Jókai 200 emlékévhez is, amely a kétszáz éve született költőnek állít emléket. A programok során a látogatók megismerhetik, hogyan tükröződik Jókai Mór kora és életműve a levéltári dokumentumokban.

A késő estig tartó rendezvényen hagyományosan lesznek épületbejárások, tematikus iratbemutatók, várséták, valamint néhány egyedi meglepetéssel is készülnek a szervezők. Az intézmény restaurátorai a tematikához kapcsolódó kézműves foglalkozással várják majd az érdeklődőket az épület harmadik emeletén, de az este folyamán a Bécsi kapu téri palota önállóan is bejárható lesz.

Az eseményen a részvétel karszalaghoz kötött, amelyet előző nap, június 20-án nyitvatartási időben a levéltári ajándékboltban is meg lehet vásárolni. A programokra érdemes előre regisztrálni - emelték ki a közleményben.

A Múzeumok éjszakája idén több mint négyszáz helyszínen, csaknem 2500 programmal várja az érdeklődőket.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com