Új kötet mutatja be Radnóti Miklós dedikációit

Radnóti Miklós irodalmi és személyes kapcsolatai ismerhetők meg abból az új kötetből, amely a költő több mint hatszáz dedikációját adja közre - közölte Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész az MTI-vel.

A kutató elmondta, a dedikációk mint írói kézjegyek régóta az irodalomtörténeti és a gyűjtői érdeklődés látóterében vannak, hiszen a szerző által írt ajánlás érdekes mint az irodalmi élet történésének, a gesztusnak megfogható dokumentuma.

2015-05-05_radnoti-1

Emellett azonban az ajánlások információt is hordoznak: életrajzi források, amelyek összegyűjtve kirajzolják a teljes kapcsolathálózatot.

Bíró-Balogh Tamás Radnóti Miklós dedikációinak összegyűjtéséhez egy saját tulajdonú könyvben szereplő ajánlás történetének megismerését követően, 2001-ben látott hozzá.

A szakember felidézte, amikor munkája során beszélgetett Radnóti Miklós özvegyével, két dolgot kérdezett: először azt, hogy miért is érdekes egy dedikáció, másrészt hogy hol tart a kutatásban, mennyi ajánlást sikerült összegyűjtenie. Az irodalomtörténész büszkén vágta rá, kétszázat - akkor még csak annyi volt. Erre Gyarmati Fanni elkezdett harsányan nevetni, és azt mondta: "Az nem lehet! Miklós nem adott el annyi könyvet".

A címzettek azonosításában sokat segített neki Radnóti Miklósné, akinek a költő csupán egyetlen ajánlást írt, ám az irodalomtörténeti jelentőségű, megjelenik benne a Két karodban című vers fő motívuma.

Ajánlásait főleg szakmabelieknek, költőtársaknak, kritikusoknak írta Radnóti Miklós, a civil olvasók száma viszonylag csekély volt - tudatta az irodalomtörténész. A dedikációkat végigböngészve igaznak tűnik az anekdota, mely szerint a költő 1930 szeptemberében Szegedre kerülve sokaknak ajándékozott az év tavaszán megjelent Pogány köszöntő című kötetéből, így próbálva megismertetni magát a város irodalmi közegében.

A könyv 614 dedikációt mutat be, de kitér az egyes kötetek történetére is, miközben nem feledkezik meg a címzettek életrajzáról sem. A különleges irodalmi tabló feltárja Radnóti pályafutásának és életének ismert, valamint kevésbé ismert részleteit.

Radnoti_Miklos_(1930)_uj_fekvo_lead

A dedikációk közül az egyik legérdekesebb egy, a szegedi Somogyi-könyvtárban található kötetben szerepel. A költő második könyvét, az Újmódi pásztorok énekét 1931 áprilisában betiltotta az ügyészség, amikor az elkobzásról szóló felhívás elhangzott a rádióban Baróti Dezső elment a Radnóti lakására és megmentett jó pár példányt a kötetből.

Ezek közül a szerző néhányat dedikált közeli barátainak, egybe pedig később részletesen leírta a kötet betiltásának és az emiatt indult per történetét.

A kultúrtörténeti munkák kiadására specializálódott kiadói műhely, a Szépmíves gondozásában megjelent kötetet csütörtökön mutatják be a fővárosban, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

MTI

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com