Új köteteket jelentetett meg az MMA Kiadó

Tizenhárom új könyvet, köztük a Schrammel Imre keramikus életművét bemutató albumot, valamint Cs. Szabó László és Szilágyi István kötetét jelentette meg a Magyar Művészeti Akadémia és az MMA Kiadó.A könyvheti kiadványokat és ez évi újdonságokat Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára, Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó ügyvezetője és Fejérvári Gergely, az MMA Kiadó vezető szerkesztője mutatta be szerdán Budapesten.

    
Kucsera Tamás Gergely a sajtótájékoztatón kiemelte: ez a második év, hogy nincsen könyvhét. "De mégis itt vagyunk, mert abban bízunk, hogy normalizálódik ez a helyzet" - mondta, hozzátéve, hogy az elmúlt másfél évben nagyobb figyelmet fordíthattak a könyvkiadói tevékenységre, a kiadó gazdag kínálattal jelentkezik az idén.
    

Hangsúlyozta: a Magyar Művészeti Akadémia kiadója a művészeti könyvkiadás és a művészetről szóló kommunikáció meghatározó intézményévé vált, igazodási pont lett.

A Schrammel Imre keramikus életművét bemutató albumról elhangzott: a Kossuth-díjas művész hatalmas életművét feldolgozó, gazdagon illusztrált, csaknem 250 képet tartalmazó album Kernács Gabriella tanulmányával és a művésszel készült interjúval jelent meg. Szombathelyen életműkiállítása nyílik a művésznek, ehhez kapcsolódva a kötetet németül is kiadják.
    

Az új könyvek között van Szilágyi István A hóhér könnyei címmel megjelent prózaválogatása. A tavaly megjelent nagyregény, a Messze túl a láthatáron előzményeit a címadó elbeszélés adja - hangzott el a könyvről. Mint ismertették, az új kiadványok között van Cs. Szabó László kötete, amelyben két írását - a Franklin Delano Roosevelt és a Levelek a száműzetésből című munkáit - jelentették meg. Emellett a kínálatban szerepel Nagy Gáspár összegyűjtött verseinek újrakiadása, valamint az Árendás József plakátvilága című album. A "clown-album" hitelesen reprezentálja az idén hetvenöt éves művész életművét, tanulmányokkal, reflexiókkal, kritikákkal, számos képpel - mondták.
    

Mint a sajtótájékoztatón kiemelték: az MMA Kiadó és az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) együttműködésével megjelent a Magyar irodalmi művek 1956-2016 című lexikon, amely 52 szócikkíró közreműködésének köszönhetően 332 szerző 655 kötetét ismerteti. A 960 oldalas műben a kötetek megjelenési évük szerint találhatók meg, a lexikon olvasmányközpontú, felhívja a figyelmet a magyar irodalom gazdagságára, sokszínűségére.
    

Az MMA kiadó kínálatában megtalálható Istvánfi Gyula Az építészet mellékvágányain című munkája, továbbá a Bakos István grafikusművész és Molnár Imre bőrműves iparművész pályaképét adó kötet. Az új kiadványok között van Sulyok Bernadett Ami örök és ami mulandó, valamint Szakolczay Lajos "Szólíts nyugodtan Gyurkának!" - Találkozások Faludy Györggyel című kötete is, amelyben Faludy Györgynek a szerzőhöz írt levelei olvashatók.
    

Váradi Levente Végtelen motívum című albuma a hetvenéves Magyar Állami Népi Együttes munkáját, előadásait és a kulisszák mögötti életét örökíti meg, gazdag képanyaggal. A sajtótájékoztatón kitértek egy korábban megjelent albumra is: Jernyei Kiss János szerkesztésében a Barokk freskófestészet Magyarországon című, ötrészesre tervezett sorozatuk második darabját adták ki.
    

Mint elhangzott, az MMA Kiadó legfőbb célja az MMA és intézményei gondozásában megjelenő könyvek, CD-k, DVD-k és a Magyar Művészet periodikum kiadása, továbbá az MMA által megrendelt életmű-dokumentációk készítése, portréfilmgyártás, videószolgáltatás, valamint a fotó- és videóarchívum gondozása.
    

A kiadó évente 40-60, zömében saját, kisebb részben közös kiadásban megvalósuló kiadvánnyal jelentkezik a könyvpiacon. Könyvei sorozatok formájában és egyedi könyvekként dolgoznak fel művészet- és tudományterületeket. Kínálatában jelen vannak életműalbumok, monográfiák, ismeretterjesztő kiadványok, képes film-, fotó- és művészettörténeti albumok, forrásközlések, tanulmánykötetek és szépirodalmi művek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com