Új művészeti vezetője lesz a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak

Miután Kovács László karmesternek, a Miskolci Szimfonikus Zenekar jelenlegi művészeti vezetőjének lejár a szerződése, új vezetője lesz az együttesnek - jelentette be szerdán sajtótájékoztatón a zenekar ügyvezető igazgatója, Horváth Ádám és a fenntartó, Miskolc város alpolgármestere, Kiss Gábor.

msHorváth Ádám cáfolta a kedden megjelent sajtóhíreket, amelyek szerint Kovács Lászlót "kirúgták" állásából, és hangsúlyozta, csak annyi történt, hogy levélben jelezték a Miskolci Szimfonikus Zenekar jelenlegi művészeti vezetőjének, nem fogják meghosszabbítani augusztusban lejáró szerződését. Kovács László harminc éve irányítja a miskolci szimfonikusok szakmai munkáját.

Mind Kiss Gábor, mind pedig Horváth Ádám elismerte és megköszönte Kovács László eddigi sokéves munkáját. Az igazgató ugyanakkor rámutatott, a jövőben mással képzelik el a zenekar vezetését.

Az alpolgármester úgy fogalmazott: Miskolc büszke szimfonikus zenekarára, amelytől továbbra is teltházas koncerteket vár. Felidézte, hogy 2013 nyarán a zenekar ügyvezető igazgatói posztjára kiírt pályázatot Horváth Ádám nyerte el többségi szavazattal, és amikor elkezdte munkáját, a terveiről mindenkit tájékoztatott. Így Kovács Lászlót sem érhette váratlanul a döntés - jegyezte meg.

Horváth Ádám a zenekar függetlenségét húzta alá, és bejelentette, hogy Hamar Zsolt karmestert kérte fel a művészeti vezetői posztra. Szólt arról is, hogy felajánlotta Kovács Lászlónak, legyen a zenekar tiszteletbeli főzeneigazgatója, és minden évben vezényelje az együttest, ő azonban nem kíván élni ezzel a lehetőséggel.

A jelenleg Wiesbadenben dolgozó Hamar Zsolt még kedden közleményt juttatott el az MTI szerkesztőségébe, amelyben azt írta, a Miskolci Szimfonikus Zenekar ügyvezető igazgatója valóban felkérte, hogy a jövőben zeneigazgatóként, illetve vezető karmesterként vegyen részt a zenekar munkájában. "Ezt a felkérést a zenekar tagsága egy társulati ülés keretein belül 88 százalékos többségben megerősítette. A felkérés megtisztelő, a zenekar támogatása számomra több, mint megható" - fogalmazott.

"Tekintettel arra, hogy az általam nagyra becsült Kovács László karnagy úr szerződése ez év nyarán lejár, és a miskolci önkormányzat illetékes vezetői több ízben egyértelműen hitet tettek a változás fontossága mellett, a felkérést komolyan veszem, de számomra a mostanra kialakult helyzet mindössze arra ad egyelőre felhatalmazást, hogy az intézmény igazgatójával megkezdjem a tárgyalásokat. Természetesen akármi is lesz a tárgyalások végkimenetele, annak eredményéről a nyilvánosságot tájékoztatni fogom" - írta közleményében Hamar Zsolt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

A fák üregeibe helyezték az elhunytakat Ausztráliában

Ezek a világ legbizarrabb temetkezési szokásai.

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Honfoglalás kori leletegyüttest mutat be a Magyar Nemzeti Múzeum

Felövezve ragyogással - Övszerkezet és tarsolylemez a honfoglalás korából címmel nyílt meg a májusi Hónap kincse kamaratárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a Tour de Hongrie-ra is készülő Mini Magyarország Makettpark

Újabb elemekkel bővült a szarvasi Mini Magyarország Makettpark, amely egy "mini Tour-élménnyel" is várja a látogatókat május 14-én - tájékoztatta a park hétfőn közleményben az MTI-t.

Múzeumigazgatók találkozása

Múzeumigazgatók találkozása

Kínai kulturális delegáció élén látogatott el a Készenléti Rendőrség Rendőrmúzeumba a Sanghaji Közbiztonsági Múzeum igazgatója, hogy megismerje a magyar szakemberek munkáját.

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga címmel látható kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Manga - Hokuszai - Manga. A Mester képgyűjteménye a kortárs képregények szemszögéből címmel péntektől látható a Japán Alapítvány vendégkiállítása a Néprajzi Múzeumban.

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

http://ujhazak.com