Újabb száz művész kap ösztöndíjat a Magyar Művészeti Akadémiától

Újabb száz fiatal és középgenerációs művész részesül támogatásban szeptember 1-től a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ösztöndíjprogramja keretében, amelynek nyerteseit kedden hozták nyilvánosságra.Az MMA három évre szóló, havi bruttó 200 ezer forint összegű művészeti ösztöndíj elnyerésére hirdetett pályázatot idén februárban. Mint az MTI-hez eljuttatott közleményben írták, a tizenegy tagú döntőbizottságot az MMA elnöke és az általa felkért bírálóbizottsági tagok alkották. A bizottság elnöke Vashegyi György, tagjai Fekete György, Ferencz István, Haris László, Jankovics Marcell, Kékedi László, Kucsera Tamás Gergely, Lukács Sándor, Márkus Béla, Szemadám György, Szenes István és Tóth Péter voltak. A támogatásra érdemes munkákat külső szakértőkkel együttműködésben bírálták el.

    
A 100 nyertes pályázó névsora megtalálható az ösztöndíjat kezelő MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) honlapján. A közleményben felidézik, hogy az MMA átfogó művésztámogatási rendszer kiépítését kezdte meg 2018-ban. Az ösztöndíjat a következő években szintén 100-100 alkotó nyerheti el.
    

Az ösztöndíjprogram célja az alkotó- és előadóművészeti, valamint művészetelméleti programszerű tevékenységek támogatása, magas színvonalú művészi és művészetelméleti tevékenységek anyagi feltételeinek megteremtése az MMA tagozatainak megfelelő pályázati kategóriákban. A pályázható kategóriák közé tartozik az építőművészet, a film- és fotóművészet, az ipar- és tervezőművészet, az irodalom, a képzőművészet, a művészetelmélet, a népművészet, a színházművészet és a zeneművészet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com