Újabb zsinagógát mentenének meg a pusztulástól Temesváron

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Újabb zsinagógát mentenének meg a pusztulástól Temesváron, ahol az önkormányzat csütörtökön haszonbérbe vette a gyárvárosi zsinagógát, és elkötelezte magát a felújítása mellett.A bánsági városban a gyárvárosi lesz a második zsinagóga, melyet az önkormányzat felújít, miután a Várnegyedben lévőt tavaly több mint 40 év után nyitották meg a nagyközönség előtt, és kulturális központként is működik. A Tion.ro hírportál beszámolója szerint a romos zsinagógát csütörtökön 49 évre vette haszonbérbe az önkormányzat a zsidó hitközségtől, az erre vonatkozó önkormányzati határozatot kedden fogadta el a közgyűlés.
    

A hitközséggel kötött haszonbérleti szerződésben a polgármesteri hivatal kötelezi magát, hogy felújítja a műemlék épületet. Először a sürgős állagmegőrzési munkálatokat végzik el, majd helyi és uniós forrásokból a restaurálását is elkezdik. A térség egyik legszebb zsinagógájaként számon tartott épületet kulturális és turisztikai célokra hasznosítanák.
    

Dominic Fritz polgármester csütörtökön a sajtónak úgy fogalmazott: az épület átvételével a temesvári önkormányzat megerősítette a kapcsolatát a zsidó közösséggel, az épület felújításával elismerését fejezi ki az építők iránt, akik a többi etnikummal együtt építették Temesvárt. Rámutatott: a segítség nem is jöhetne jobbkor, mint most, amikor a zsidó közösségek világszerte támadások áldozatai. Leszögezte: Temesvár szilárdan kiáll a város és a világ, Izrael zsidósága mellett. Mint fogalmazott, a városvezetés felelőssége nem csak a falak, az épület megőrzésére korlátozódik, hanem a közös értékek, a toleráns magatartás megőrzésére és az antiszemitizmus elleni határozott kiállásra is kiterjed a jobb együttélés érdekében.
    

Hangsúlyozta: a városvezetés a zsidó hitközséggel és más etnikumokkal közösen dolgozza ki a projektet az épület felújítására és hasznosítására. Silviu Vexler parlamenti képviselő, a romániai zsidó közösségek vezetője a sajtótájékoztatón elmondta: fő céljuk, hogy az épület a temesváriakat szolgálja. Hangsúlyozta, hogy az épület megmenekülése a reményt jelenti ezekben a vészterhes napokban.
    

A gyárvárosi zsinagóga 1897 és 1899 között épült Baumhorn Lipót tervei alapján eklektikus stílusban, neomór, gótikus és neoreneszánsz elemekkel. A zsidó közösség megfogyatkozásával lakat került rá, közel 50 éve nem használják. Szeptemberben ismeretlenek antiszemita feliratokat festettek az épületre, a rendőrség bűnvádi eljárást indított az ügyben.
    

Temesvár öt zsinagógája közül jelenleg egyet használnak vallási célokra, a tavaly átadott várnegyedi zsinagógát, mely kulturális rendezvényeknek is helyt ad. A legutóbbi, 2021-es népszámláláson a 250 ezer lakosú Temesváron 111 ember vallotta magát zsidó nemzetiségűnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com