Újdonságok is várják az idén 25 éves Művészetek Völgye látogatóit

Július végétől tíz napon át várja a 25. Művészetek Völgye három Balaton-felvidéki települése a látogatókat, lesz Hobo-klub, Kaláka- és Harcsa Veronika-udvar is – tájékoztatta az MTI-t a az idén 25 éves rendezvény fesztiváligazgatója.Művészetek VölgyeMárta István elmondta, hogy a fesztivál tíz napja alatt, július 24. és augusztus 2.

között több ezer rendezvény várja a látogatókat, és a Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden rendezett programok a hagyományok megtartása mellett újdonságokat is ígérnek.

Saját udvart indít a magyar dzsessz és klasszikus zene fiatal muzsikusaiból alakult Modern Art Orchestra, ahol napközben zenés játékokkal várják a legkisebbeket, esténként pedig a dzsessz és a klasszikus zene határait feszegető koncertélményben lehet része a hallgatóságnak – fejtette ki fesztiváligazgató.

Márta István az idei újdonságok között említette, hogy újra lesznek koncertek Taliándörögdön a Klastrom Színpadon, ahol a Fonó Budai Zeneház kap helyet a rendezvény első öt napán. Itt zenél majd Lajkó Félix, Szalóki Ági, és itt mutatja be legújabb lemezét Palya Bea is – fűzte hozzá.

Ugyancsak újdonság a Design Terminál által létesített új közösségi tér, ahová tervezőket, építészeket intézményvezetőket hívnak rendhagyó beszélgetésekre – fogalmazott Márta István, hozzáfűzve, hogy a gasztronómia területén is várható újítás, hiszen a már jól ismert Katlan Tóni Konyhája és a kapolcsi Kék Abroszos vendéglátás mellett a street food is helyet kap a kínálatban.

A Muharay Udvar és a dörögdi Éltető Völgy programjait látogatók hagyományőrző előadásokat nézhetnek, a kapolcsi TörzsKávéHáz a 25. évhez udvar pedig a kezdeteket bemutató helyszín lesz, ahol az alapítókkal és a fesztiválszervezőkkel találkozhat a közönség.

A fesztiváligazgató elmondta azt is, hogy Taliándörögdön fellép majd Pintér Béla társulata, a Népművészeti Kft, a Jurányi Inkubátorház társulatai és Hobo is, aki Jim Morison, Ady és József Attila műsorát adja elő. Harcsa Veronika, aki második alkalommal vezeti saját udvarát, kedvenc magyar és külföldi dzsesszzenészeit hívja meg.

A fesztiváligazgató beszélt arról is, hogy a Blue sPotzenekar idén negyedik alkalommal szervez könnyűzenei nagyszínpadot, most azonban a korábbiaknál nagyobb területen, a Blues Pot majorban, ahol fellép mások mellet a Kiscsillag, a 30Y és a Quimby is, miközben feltörekvő zenekarok is lehetőséget kapnak.

A korábbi években tapasztalt parkolási nehézségeket enyhítendő – az okostelefonra letölthető Simple App alkalmazással – az elővételes jegyvásárlók július 17. és 23. között előre lefoglalhatják kedvezményes parkolóhelyüket is. A három völgyfalu között idén is ”csigabusz” közlekedik és újdonságként elektromos autó is segítik majd a haladást – hangsúlyozta a fesztiváligazgató.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com