Újra Márta István a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke

Ismét Márta Istvánt választotta elnökének tisztújító közgyűlésén a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ).A legnagyobb hazai fesztiválszakmai szervezet, a 201 tagot tömörítő Magyar Fesztivál Szövetség közgyűlésén Márta István beszámolt az elmúlt három év munkájáról, ismertette a 2017-es év mérlegét és a 2018-as pénzügyi tervet. Ezek elfogadását követően a közgyűlés módosította a szövetség alapszabályát, valamint működési szabályzatát, majd a jelöltek bemutatkozása után megválasztották az új tisztségviselőket - közölte a szövetség pénteken az MTI-vel.

    
Újabb három évre kapott bizalmat Márta István elnök (a Művészetek Völgye alapítója, a Bőköz-Ormánság fesztivál igazgatója, a Kapolcska Program vezetője), Borsa Kata alelnök (Öt Templom Fesztivál - Győr) és Elekes Zoltán alelnök (Hungarikum Fesztivál - Szeged). A Felügyelő Bizottság élére Gál Gábor került, bizottsági tag lett Bak Lajos és Rózsa Zoltán.
    

"Bár konkurenciát jelentünk egymásnak, szövetségünk a gyűlöletmentes összefogásról is szól. Arról, hogy a többmilliós látogatószám ne csak statisztikai adat legyen, a közönségnövelés mellett tudatosítsuk magunkban a közönségnevelés fontosságát is" - idézte a régi-új elnök beszédét a közlemény. Márta István fontos célnak nevezte a fesztiválok innovatív, minőségi fejlesztését, legyen szó művészeti, közösségi, népművészeti vagy gasztrokulturális rendezvényekről.
    

Mint elhangzott, a fesztiválforrások növelése mellett a szövetség fontos feladata a folyamatos kutatások, elemzések elkészítése, csakúgy, mint a határokon túli magyar fesztiválokkal való együttműködés. A közgyűlést szakmai program követte, ahol az Európa Kulturális Fővárosa 2023 három döntőbe jutott városa, Debrecen, Győr és Veszprém projektcsapatának vezetői mutatták be pályamunkáikat. Ezután beszámoló hangzott el az MFSZ és a Magyar Művészeti Akadémia közös tavalyi fesztiválkutatásának eredményéről. A rendezvény meghívott előadója volt Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség elnöke.
    

Az esemény zárásaként a Magyar Fesztivál Szövetség elnöksége átadta a Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program újonnan alapított elismerését, a kiemelkedő fesztiválokat díjazó Beke Pál Nívódíjat. A Szurdi Éva keramikus által készített alkotást idén a Kolozsvári Magyar Napok, a Paloznaki Jazzpiknik, a budapesti Rosália Fesztivál és a pécsi Zsolnay Fényfesztivál kapta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com