Újra nyit a Kulturzsibi a Dürer Kertben

A budapesti Dürer Kertben november 1-én éled újjá a korábban az Erzsébet téren népszerűvé vált Kultúrzsibi, amely novembertől kezdve minden vasárnap várja az antik, retró és kortárs kincsek kedvelőit.KulturzsibiA Nagy Budapesti Kultúrzsibit 2012-ben rendezték meg először a fővárosi Erzsébet téren, az akkoriban indult Akvárium klub égisze alatt. A klub és a tér 2013-as felújítását követően a piac most talált újra befogadó helyszínt így november 1-től heti rendszerességgel újra várja az érdeklődőket az Ajtósi Dürer soron - adták hírül a szervezők.

A kezdeményezés nem titkolt célja egy nemzetközi szintű, Budapest vérkeringésébe illeszkedő, mai közösségi térként is funkcionáló antik, retró és kortárs bolhapiac létrehozása, ahol a korabeli és kortárs tárgykultúra felvonultatása mellett fontos szerepet szánnak a szervezők a dizájnereknek, kézműveseknek és művészeknek is.

A Kultúrzsibire nemcsak látogatóként, hanem árusítóként is bárkit szívesen látnak örökölt régiséggel, megunt játékokkal és dísztárgyakkal, saját készítésű termékekkel vagy éppen képzőművészeti alkotásokkal. A szervezők tervei szerint a vásár a későbbiekben könyvcserék, különböző börzék, kézműves foglalkozások és élő árverések helyszíne is lesz.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bolondok napja

Bolondok napja

Mit tudunk az év legtréfásabb napjáról?

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

Évtizedekkel ezelőtt ellopott grafika került elő

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban adta vissza a műalkotást a Balatoni Múzeumnak.

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

Megtalálhatták az igazi D’Artagnan holttestét!

353 év után kerülhetett elő A három testőr hőse.

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth 1849-es levele Görgeihez

Több mint négymillió forintért kelt el Kossuth Lajos 1849-es levele Görgeihez az Antikvárium.hu aukcióján.

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Az év végén kerülhet vissza a Hősök terére Gábriel arkangyal szobra

Lezárult a Hősök terén álló Gábriel arkangyal szobor komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérése, így a tervek szerint a szobor még ez év végén visszakerülhet eredeti helyére - mondta Gyorgyevics Benedek, a Városliget Zrt. vezérigazgatója.

Érdekességek Michelangelóról

Érdekességek Michelangelóról

Ezeket a dolgokat talán még nem hallottad az 551 éve született művészről.

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy belgiumi magángyűjtő szerint nála van Michelangelo ötödik, eddig ismeretlen festménye

Egy Belgiumban található festményről feltételezik kutatók, hogy az olasz reneszánsz mester, Michelangelo Buonarroti eddig ismeretlen alkotása lehet - számolt be róla a Belga hírügynökség pénteken.

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Régi legyezőkből nyílik kiállítás Budapesten

Hölgyek titkos nyelve - Legyezők a korok tükrében címmel 17-19. századból származó legyezőket mutat be az a kiállítás, amely péntektől látható Budapesten, a BÁV ART Aukciósházban és Galériában.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

2026 legjobban várt kiállításai

2026 legjobban várt kiállításai

Téged melyik érdekel?

http://ujhazak.com