Újranyit a Merlin Színház, sétány a Városháza mellett

Budapest 150. születésnapja alkalmából tizenkét év után újranyit a Merlin Színház, az emberek birtokba vehetik a Városháza udvarát, valamint sétány nyílik a Károly körút és a Városház utca között.A november 17-i évforduló alkalmából egész héten változatos eseményekkel, bulivillamossal, előadásokkal, koncertekkel és szabadtéri kiállítással ünnepel a város - közölte a Budapest Brand nZrt. kedden az MTI-vel.
    

Mint írták, a Fővárosi Önkormányzattal közös szervezésben készülő születésnapi ünnepségre megnyílik a Városháza udvara és november 18-ától látogatható lesz maga az épület is.

Az emlékév alkalmából huszonhárom kortárs szerzővel készült Budapest Nagyregény a Városháza épületében mutatkozik be: a fejezeteket a TÁP Színház közreműködésével egy felolvasáson mutatják be.
    

A Merlin Színház, amely 2011-ben zárta be kapuit, ismét megnyílik, az ALT.BP fesztivál keretén belül színházi előadást tartanak Udvaros Dorottyával, lesz slam poetry est, emellett kiállításokkal, beszélgetésekkel várják az érdeklődőket. November 17-től új sétány könnyíti meg a belvárosi közlekedést, ezentúl átjárhatóvá válik a Károly körút és a Városház utca közötti park. A Városháza udvara is változatos programokat kínál. Az idelátogatók plakátokon láthatják először a The Budapester illusztrációit: 151 magyar illusztrátor alkotott meg egy-egy évet és jelentős eseményt 1873-tól napjainkig a főváros történetéből. A The Budapester alkotásai mellett Budapest Hősei is bemutatkoznak: a főváros cégeinek munkatársai saját maguk választották ki egy-egy elismert kollégájukat, akik plakátokon keresztül mesélnek munkájukról. Az esti órákat zenei produkciók töltik meg Dj Palotai és Barabás Lőrinc közreműködésével.
    

Útjára indul a tavaly népszerűnek bizonyult bulivillamos: a 49-es vonalán dj-szettekre lehet táncolni. A Főváros egyéb intézményei is ünnepelnek, különleges előadással készül a Budapesti Fesztiválzenekar és születésnapi program lesz a Budapesti Történeti Múzeumban is. A Merlin Színház programjai ingyenesek, de regisztrációkötelesek az ÉnBudapestem applikáción keresztül, ugyanez vonatkozik a bulivillamos járataira. Ezen az alkalmazáson válthatók belépők 150 forintért a Budapest Gyógyfürdők tagintézményeibe. További részletes információk a születésnapnak dedikált weboldalon, a boldogszuletesnapotbudapest.hu-n találhatóak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben

Megnyílt a Lumina Park a Palatinus fürdőben, a Varázsvilág elnevezésű fénypark 2026. március 1-ig látogatható - közölte a A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. az MTI-vel.

Tudomány és hokedli

Tudomány és hokedli

Megjelent egy egészen különleges könyv a magyar kriminalistákról.

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Krasznahorkai László magyar írónak ítélte oda idén az irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Városszerte lesznek zenei rendezvények a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben

Flashmobok, nagykoncertek és szabadtéri minikoncertek várják az érdeklődőket városszerte a 13. Nemzetközi Romantikus Kórusfesztiválon Veszprémben október 4. és 12. között.

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek láthatta a Jégvarázs című előadást premier előtt a Madách Színházban

Több mint kétezer gyerek nézhette meg a Jégvarázs című előadást a premier előtt a budapesti Madách Színházban.

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ebben a városban játszódik a legtöbb regény

Ez a húsz európai város szerepelt a legtöbbször az 1920 és 2019 között született könyvekben.

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

A könyvek áfájának eltörlésével próbálják orvosolni a súlyos olvasási válságot Dániában

Túl keveset olvasnak az európai országban.

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

450 millió dollárért kelt el Leonardo da Vinci festménye

Ezek a világ legdrágább festményei manapság.

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

Grand Palais a legszebb múzeum a világon 2025-ben

A Prix Versailles zsűrije állította össze a legszebb múzeumok 2025-ös listáját.

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

A legnagyobb festők legrosszabb festményei

Ezeket az alkotásokat aligha akasztanánk fel a falra.

http://ujhazak.com