Ungváry Rudolf, Horváth Eve, Tankó Timea és Szajbély Mihály kapta idén a Déry-díjat
Ungváry Rudolf, Horváth Eve, Tankó Timea és Szajbély Mihály kapta idén a Déry-díjat kiemelkedő irodalmi teljesítményéért - közölte a Déry Tibor Alapítvány a díjátadó napján, pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a Kossuth-díjas író özvegye vagyonával az irodalmi élet kimagasló alkotóinak munkásságát kívánta támogatni. Végakarata alapján jöhetett létre a pénzjutalommal járó Déry-díj, melynek forrása a Déry-hagyaték, beleértve a szerző művei után keletkező jogdíjak összegét is.
Az első elismerést 1984-ben adták át még Déry Tibor-jutalom néven, azóta több százan kapták meg a kitüntetést, többek között Csoóri Sándor, Csukás István, Esterházy Péter, Lázár Ervin, Ottlik Géza, Polcz Alaine, Rakovszky Zsuzsa, Szabó Magda, Tandori Dezső és Tóth Krisztina.
Ungváry Rudolf író, irodalomtörténész, művészettörténész 1936-ban született, egyetemi hallgatóként részt vett az 1956-os forradalomban. Középiskolás kora óta ír, és 1989 óta publikál szépirodalmi műveket, politikai publicisztikát, tanulmányokat. Teljes életműve a "nem fikciós realizmus" jegyében íródott, műveiben következetesen törekszik a valóság teljes rekonstrukciójára. Volt vasesztergályos, gyártástervező, közben a Vigília filmkritikusa, később információs mérnökként dolgozott. Szépirodalmi munkásságát Füst Milán-díjjal és Szépíró-díjjal ismerték el. Legutóbbi kötete Az ígéret földje felé címmel jelent meg 2026-ban, és az utóbbi évek prózai írásaiból válogat.
Tankó Timea irodalmi fordító 1978-ban született, gyermekkorát Magyarországon és Németországban töltötte. 2003 óta dolgozik irodalmi fordítóként, magyarból és franciából fordít németre, az általa németül megszólaltatott magyar szerzők között van Szentkuthy Miklós, Bodor Ádám, Kemény István, Dragomán György, Grecsó Krisztián és Móricz Zsigmond. Legutóbb Visky András Kitelepítés című regényének német fordítása jelent meg tőle. Idén ezért a fordításért Helmut M. Braem műfordítói díjjal tüntették ki, és Visky Andrással közösen elnyerték a berlini Világ Kultúráinak Háza Nemzetközi Irodalmi Díját (Haus der Kulturen der Welt Internationaler Literaturpreis).
Horváth Eve költő 1984-ben született, 2018-tól folyamatosan publikál verseket és recenziókat. AZ ELTE-n magyar szakon végzett, kreatív írás specializációval. Eddig három önálló kötettel jelentkezett, a legutóbbi Metasztázisok címen 2024-ben jelent meg, melyben a személyes gyászt és a betegség tapasztalatát egy olyan egyetemes perspektívába emelte, ahol a testi-lelki veszteségek világméretű pusztulásképpé dagadnak. Verseskötetei mellett megjelent már műfordítása is, és antológiákban is közreműködik. Korábban Füst Milán-díjjal és Zelk Zoltán-díjjal tüntették ki irodalmi munkásságáért.
Szajbély Mihály irodalomtörténész 1952-ben született, a Szegedi Tudományegyetem emeritus professzora, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktora. Főbb kutatási területei közé tartozik a klasszikus magyar irodalom, Jókai Mór életműve, a 20. század elejének magyar irodalma, Csáth Géza munkássága és a vajdasági magyar irodalom története. Első önálló könyve 1989-ben jelent meg Csáth Géza címmel. Legutóbbi kötetét idén adta ki a Magvető Magaspart - Önélettörténetek címmel. "Nagy láttató erővel, olvasmányosan megírt történetei keresztül-kasul visznek térben és időben: megelevenedik a közel- és a távolabbi múlt, és benne egy gazdag élet színhelyei" - idézték a könyv ismertetőjét a közleményben.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások